Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2024. Július 05. 13:34, péntek | PR

K&H: a csalók a vakáció alatt is célba vehetik a gyerekeket

K&H: a csalók a vakáció alatt is célba vehetik a gyerekeket

a biztonságos bankolás alapelveit épp úgy el kell sajátítani, mint a közlekedését

A csalók nem mennek szabadságra, sőt, a vakáció során a gyerekeket is gyakrabban célba vehetik. Akár a közösségi médián keresztül, például egy híresség neve alatt futó hamis oldalon. Vagy éppen okostelefonos játéknak álcázott átveréssel. Ezért a gyerekeknél indokolt az óvatosság, különösen a bankolásba nemrég belekezdő fiataloknál ‒ hívta fel a gyerekek és a szülők figyelmét Nagy Ádám, a K&H bankbiztonságért felelős vezetője. A szakember konkrét példákat is említ a csalásokra: a címmódosításos megoldást vagy éppen a capthás és a vírusirtós csalást. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő komoly segítséget jelent a diákoknak ahhoz, hogy kikerüljék az átveréseket.

A gyerekek, diákok, fiatalok mindennapjaiban főszereplő az okostelefon, a számítógép, ezen keresztül az internet. Sok fiatal magabiztosan áll a dologhoz, applikációk sorát használják és alkalmazásokat töltenek le, játszanak, emellett a közösségi médiában „élik” az életük egy részét. Ugyanakkor az óvatosság indokolt az esetükben is. Egyre rafináltabbak a csalók, adathalászok, akik őket is a célba vehetik. A veszélyre a K&H mellett a hatóságok és a jegybank is rendszeresen felhívja a figyelmet. Az óvatosság kulcskérdés, mert egy figyelmetlenség is komoly kiadást jelenthet ‒ derül ki a pénzintézet összefoglalójából, amely konkrét példákat is említ, amire a vakációzó gyerekeknek is érdemes odafigyelniük.

hamisításra is figyelni kell

A közösségi médiában például elképzelhető, hogy a fiatalok körében ismert és kedvelt híresség neve alatt hamis oldalt hoznak létre a csalók és ezen az oldalon keresztül adatokat kérnek a gyerekektől. Adott esetben a bankkártyák adatait is kérhetik a gyanútlan fiataloktól, akár a saját vagy a szülők bankkártyája is célpont lehet. Előfordulhat, hogy az „adatkérés” során nyomasztják, sürgetik a gyerekeket, hogy azonnal adják oda az adatokat, minél előbb válaszoljanak.

Előfordulhat, hogy a fiatalok a nyárra kapott zsebpénzükből gyanútlanul rendelnek egy terméket valamelyik ismert online áruházból és a webáruház által működtetett csomagautomatába kérik azt. Akár a neten fizetik ki, akár a kereskedő által megjelölt automatába kérik utólagos fizetéssel, bajba kerülhetnek. Jöhet ugyanis olyan sms, amelyben az szerepel, hogy „rosszul adta meg” a címet, ezért azt módosítani kell és ehhez megadnak egy linket, amelyik nagyon hasonlít az egyik ismert csomagszállító vállalat oldalára. Majd ezen a hamis oldalon 108 dollárt ‒ több mint 38 ezer forintot ‒ kérnek a műveletért, miközben maga a termék ennél jóval olcsóbb is lehet.

Már maga a „címmódosításért” kért összeg nagysága is okot adhat a gyanúra. De egy ismert webáruházról azért az is joggal feltételezhető, hogy pontosan tudja a saját kezelésében lévő automaták címét, tehát aligha kéri annak módosítását. Nem árt tehát az óvatosság netes vásárláskor. Ha kétség merül fel, akkor érdemes érdeklődni az adott webáruház hivatalosan megadott elérhetőségein telefonon vagy e-mailben.

captchás csalás és vírusirtó-telepítés

Akad olyan csalási módszer is, amikor egy magát banki alkalmazottnak kiadó csaló telefonál és előad egy mesét, amely szerint mondjuk a gyerek nagymamája bajba került és azonnal szüksége van pénzre, ezért egy megadott számlaszámra azonnal el kell utalni egy bizonyos összeget. Különösen fontos, hogy a gyanútlan - bankszámlával, bankkártyával rendelkező vagy a szülők számláját társkártyával használó - fiatalok legyenek elővigyázatosak. Ilyen kérésnek nem szabad hinni, mert egyértelműen csalók állnak a háttérben.

Szintén érdemes elkerülni az úgynevezett “captchás” csalásokat, amelyek a gyerekek számára is veszélyt jelenthetnek. A csalók által küldött levélben található linkre kattintva olyan weboldalra juthatnak el, amelyen egy úgynevezett captchát helyeztek el annak érdekében, hogy „megvédjék a felhasználókat a csalóktól”. Ilyenkor ellenőrizni kell a weboldal címét, mielőtt bármilyen adatot megadna valaki. A captcha funkciója ugyanis éppen az, hogy megkülönböztesse a felhasználókat a robotoktól, vagyis megvédje a weboldalt a robotok általi tömeges megnyitástól. Ha tehát a captcha például a gyerekek védelmére hivatkozik, az is legyen nagyon gyanús ‒ emelte ki Nagy Ádám, a K&H bankbiztonságért felelő vezetője.

Sajnos arra is van példa, hogy a csalók egy bank nevében azt kérik, hogy telepítsenek vírusirtó programot az eszközükre, szintén a „saját védelmük érdekében”. A telepítendő alkalmazás azonban egyáltalán nem egy vírusirtó, hanem olyan program, amelynek segítségével a csalók hozzáférhetnek a számítógépen vagy a telefonon tárolt adatokhoz. A gyerekeknek is tudniuk kell, hogy sem a K&H, sem más pénzintézet nem kér olyat, hogy az ügyfelek egy linkre kattintva vírusirtó programot telepítsenek. Az ilyen típusú támadások ellen a legjobb védekezés, ha nem nyitják meg a linket. Nagyon fontos, hogy senki, így az akár csak pár hónapja bankszámlát nyitott fiatalok se adják meg senkinek az „érzékeny” adataikat, a saját és a bankkártyájuk azonosítóját.

van megoldás

Egy biztos, hogy a gyerekek is ki vannak téve az átveréseknek, a csalók a legkülönfélébb módon próbálják meg rászedni a mindennapi bankolókat arra, hogy adják meg adataikat vagy „csak úgy” fizessenek valamiért. A biztonságos bankolás elsajátításához nagy segítséget nyújt gyerekeknek és fiataloknak a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő, amelyet minden évben diákoknak rendez meg a pénzintézet. Ugyan az idei tanév versenysorozata már lezárult, a versenyhez készült oktatási anyag bármikor elérhető. Ebből a tanulók minden olyan információt megkaphatnak, amelyek ismeretében nem válnak átverés áldozataivá. A szóban forgó oktatási anyag elérhető a https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/ honlapon, az adathalászattal, biztonságos bankolással, leggyakoribb támadásokkal és a védekezéssel kapcsolatos tudnivalókat pedig a https://www.kh.hu/biztonsag-a-penzugyekben oldalon lehet megtekinteni.

Az eddigi versenyek során számos fontos tanácsot kaptak a gyerekek. Egyebek mellett lényeges, hogy használjanak erős, komplikált jelszavakat. Fogjanak gyanút, ha egy túl kedvező ajánlat jön velük szembe az interneten vagy a közösségimédia-oldalakon. Ne osszák meg az adataikat! Egy-egy új alkalmazás letöltése előtt esetleg egyeztessenek a szülőkkel, hogy valóban biztonságos-e az adott alkalmazás.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 12. 19:55, csütörtök | PR

Fókuszban az Oktatás a Jánosik és Társai Kft.-nél

„Az innováció és a folyamatos fejlődés központi szerepet játszik a Jánosik és Társai Kft. életében.

2024. December 06. 13:04, péntek | PR

Újabb meredek emelkedés, élen az Apple Pay

kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom

2024. December 03. 16:33, kedd | PR

Kreatin – az alváshiány okozta gondokat is enyhíti

Széles körben eddig a kreatin teljesítményfokozó hatása volt ismert, több kutatás azonban megállapította, hogy a táplálékkiegészítő csökkenti az alváshiányból fakadó problémát és javítja a koncentrációt.

2024. December 02. 19:19, hétfő | PR

Hogyan optimalizálhatjuk a karácsonyi bevásárlást?

a jól használt mesterséges intelligencia időt és pénzt takarít meg számunkra