Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2013. Október 16. 08:28, szerda | Helyi
Forrás: József Attila Általános Iskola, szimbolikus fotó: www.tensionnot.com

kiaBÁLás helyett

kiaBÁLás helyett

Október elején lezajlott a 22. Újdombóvári Őszi Fesztivál.

A rendezvény lebonyolításának sikerén minden évben rengeteget dolgoznak a József Attila Általános Iskola dolgozói, sokat segítenek a szülők és kiveszik részüket a tanulók is.
A program hagyományos része a bál, amit iskolánk épületében rendeznek meg. Abban az épületben, ami a gyerekek második otthona, hiszen az év nagy részét ott töltik: tanulnak, játszanak, sokat nevetnek. Az Őszi fesztivál bálját minden évben nagy érdeklődés övezi. Jönnek szülők, volt tanítványok, akik a tánciskolában megtanult mozdulatokat szeretnék gyakorolni, és sok-sok érdeklődő.
Összejöttünk idén is majd’ négyszázan, hogy együtt legyünk, együnk, igyunk, jókat beszélgessünk, és még többet táncoljunk. Akik ott voltak a bálon tudják, hogy nagyon jó volt a hangulat, egész este tele volt a táncparkett, mindenfelé mosolygó, jókedvű emberek voltak.
Sajnos voltak néhányan, akik ezt a jókedvet igyekeztek minden erejükkel elrontani. Mert alkoholtól túlfűtött állapotban verekedésbe bonyolódtak az est folyamán. Mert nem értették (?), hogy előre meghatározott létszámon túl több embert nem engedhetünk az épületbe. Mert nem gondolták (?), hogy az asztalok nem véletlenszerűen vannak elhelyezve, hanem a Katasztrófavédelem által meghatározott menekülési terv szerint. Mert nem tudták (?), hogy az ebédlő díszei növelik a bál hangulatát, nem pedig azért vannak, hogy dobálózzanak vele, és összetörjék!
A szomorú valóság másnap várta iskolánk dolgozóit. Berúgott ajtók, kitört ajtóüvegek, letört wc-ülőkék, összekarcolt táblák, letépett dekoráció, alkohollal, és szénsavas üdítőkkel fellocsolt termek, parkettába beletaposott étel, és ami talán a legmegdöbbentőbb, összetört, gyerekek által készített játékok.
A bálra a belépő 2000 Ft volt. Bármelyik anyagi kár költsége ennek többszöröse.
Felelős persze nincs. Maradnak a döbbent arcok, a rongálás látványától könnybe lábadt szemek, és a miértek. Miért viselkednek így azok, akiket iskolánk vendégül lát? Miért jelent szórakozást valakiknek, ha törhetnek, zúzhatnak? Miért kell mások szórakozását is elrontani, ha valaki máshogy szórakozni nem tud? Az ilyen eseményeknek miért nincs soha felelőse? Miért nem jelent meg azóta senki, hogy felvállalja tettét, és megfizesse az okozott kárt? Miért….?????

A fotó illusztráció, nem az esetről készült.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!