Hírek
2023. Március 03. 15:24, péntek | Helyi
Kiállításmegnyitó – Négy évtized a természet szolgálatában
40 éves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 28. számú Dombóvári Csoportja.
A Dombóvári Evangélikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájának Klarinét Kvartettjével vette kezdetét az ünnepi rendezvény. Az ifjú tehetségek Meiszterics Lili Anna, Tóth Csenge, Tusnovits Tamara és felkészítő tanáruk, Kardos Tünde előadásában Robert Schumann A hazatérő vidám földműves és Edward MacDowell Vadrózsa című szerzeményét hallhatták a megjelentek.
Müller Ádám, a DKSZK igazgatója köszöntötte a vendégeket, s vállalta a műsorvezetői szerepet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 28. számú Dombóvári Csoportja 40 éves ünnepi eseményén.
Pintér Szilárd polgármester köszöntőjében kiemelte, örül, hogy felkérést kapott a jubileumi ünnepségre, és elmondhatta gondolatait, hangsúlyozta az egyesület szerepvállalását, kiemelkedő szakmai munkáját, példamutató törekvéseit.
„Az egyesület közösségépítő és közösségformáló tevékenysége elvitathatatlan, az ifjúságnevelő munkája pedig kiváló, erre nemes példaként szolgál a két táborhelyén megfordult szaktáborozók létszáma, a madarásziskolák szervezése, tanulmányi versenyek szervezése és lebonyolítása. A környezeti nevelés és a fenntarthatóság szellemiségében folytatott kiemelkedő munkájukat mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy szakmai munkájuk hatására több fiatal is hasonló felsőoktatási szakirányt választott magának pályaként, majd végezte el sikerrel a főiskolai, egyetemi képzést – ezen fiataloknak ma már a végzettségük vált a hivatásukká.” - fogalmazott a városvezető.
Pintér Szilárd polgármester bízik abban, hogy az egyesületben folytatott munka és a tagok természethez való hozzáállása továbbadható, s ha eljön az idő, annak értékéhez és híréhez méltó módon fogja tovább vinni a fiatalabb generáció.
Nagy Sándor, az egyesület szakmai vezetője vette át a szót, osztotta meg gondolatait a kerek évforduló alkalmával és invitálta a tárlat megtekintésére a szép számú közönséget.
Juhász Barnabás, a Dombóvári Evangélikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája dráma és színjátszótagozatának növendéke Takáts Gyula Szülőföldem című versét mondta el.
A program a Majoros Galériában Nagy Sándor Védett területek és természeti értékek Dombóváron című előadásával folytatódott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!