Hírek
2011. Szeptember 24. 14:29, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Kilenc évvel díjazta a bíróság élettársa megölését
Jogerősen is kilenc év börtönbüntetést kapott az a nő, aki tavaly Fonyódon egy téglával fejbe vágta az élettársát és ezzel a férfi halálát okozta, majd rátámadt a párja édesapjára is.
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta a Somogy Megyei Bíróság korábbi határozatát, és a 39 éves Ágoston Józsefnét emberölésben és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek.
A nő tíz éven át élt párjával élettársi kapcsolatban. Italozó életmódot folytattak, rendszeresen veszekedtek és előfordult, hogy bántalmazták egymást. Így történt 2010. június 8-án is. A férfi egy karóval többször a nőre sújtott, azért, mert az nem főzött ebédet, s amint élettársa hátat fordított neki, Ágoston Józsefné felkapott egy téglát és nagy erővel fejbe vágta őt.
A férfi nem veszítette el az eszméletét, még kiabált a nővel, majd lefeküdt aludni. Másnap azonban már nem tudott felkelni, a beszéde érthetetlen volt. Mentőt hívtak hozzá, kórházba szállították, egy hónap múlva azonban a sértett belehalt az ütéstől kialakult agyduzzanat szövődményeibe.
Miután élettársát fejbe verte, Ágoston Józsefné átment az ingatlanon található másik lakásba, ahol párja édesapjával keveredett szóváltásba. Őt is téglával támadta meg, de mivel a férfi elhúzta a fejét, a felé dobott tárgy csak könnyű sérüléseket okozott neki.
A nő ellen eljárás indult. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült