Hírek
2017. Április 09. 10:04, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Kínai Nagydíj - Hamilton nyert és visszavágott Vettelnek
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat vasárnap.
Ezzel beérte a pontversenyben a most másodikként záró Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjét.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 54. futamgyőzelme, a vb-címvédő Mercedes istálló pedig így sikerrel ünnepelte a 150. F1-es versenyét.
A harmadik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Sanghajban.
A rajtnál úgy tűnt, Vettel nem jól foglalta el a helyét a második rajtkockán, de a mezőny ennek ellenére elindulhatott. Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Vettel, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a sorrend az első kanyarban.
A negyedik körben Antonio Giovinazzi (Sauber) a célegyenesben megcsúszott és a falnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybírák a pályára küldték a biztonsági autót. A pilóták nagy többsége ezt a periódust használta arra, hogy a felszáradó, félig nedves aszfaltra alkalmas gumikat lecserélje a száraz felületen alkalmazott abroncsokra.
A Safety Car a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Hamilton, Daniel Ricciardo (Red Bull), Verstappen volt az első három sorrendje, majd a két Ferrari következett Kimi Räikkönen, Vettel sorrendben.
A 11. körben Verstappen megelőzte Ricciardót és üldözőbe vette az élen száguldó Hamiltont, közben Räikkönen és Vettel nagy csatába keveredett Ricciardóval a harmadik helyért.
Vettel a 20. körben egy határozott manőverrel megelőzte Räikkönent, majd két körrel később látványos és agresszív módon lehagyta Ricciardót is. A Ferrari német versenyzője a 29. körre Verstappent is utolérte, s kihasználva, hogy a holland pilóta autóján kopottak a gumik, megelőzte riválisát, így feljött másodiknak.
Ezután a Red Bull pilótáinak kerékcserére kellett kiállniuk a boxba, a 35. körben pedig Vettel is így tett, két körrel később aztán a versenyben magabiztosan vezető Hamilton is új abroncsokat kapott.
A hajrában Hamilton magabiztosan őrizte meg az első helyet, Vettel másodikként zárt, Verstappen pedig - bár csapattársa, Ricciardo az utolsó körökben komoly védekezésre kényszerítette - megtartotta a harmadik pozíciót.
A vb egy hét múlva, a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.