Hírek
2014. Március 25. 05:00, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | - Borbás Bálint -
Kis Viktória: Magyar himnusz Katarban
Kis Viktória megcselekedte, amit megkövetelt a haza! Sőt, minden várakozást felülmúló bravúrt vitt végbe a Losail Ázsia Bajnokság 4. fordulójában, amelyet a MotoGP 2014-es szezonnyitó hétvégéjének betétfutamaként rendeztek, Katarban. A H-Moto Team 22 éves versenyzőnője pénteken az első futamot megnyerte kategóriájában, így felcsendült a magyar himnusz a tiszteletére.
Kis Viktória – aki 2012-ben első magyar nőként tudott pontot szerezni az Alpok-Adria bajnokság Superbike kategóriájában, melynek elismeréseként év végén megválasztották az év női motorversenyzőjének idehaza – idén a MAMS elnöke, Hermann Henrik személyes közbenjárásának köszönhetően, a Katari Motorsport Szövetség (QMMF) támogatásával állhat rajthoz a Losail Ázsia Bajnokság (Losail Asian Road Racing Series) utolsó három fordulóján.
Wicca február közepén, első katari szereplése alkalmával két 6. helyet ért el kategóriájában, és annak ellenére is becsülettel helytállt, hogy életében először indult 600 köbcentiméteres motorral versenyen, egy teljesen ismeretlen pályán, nagyrészt helyi menők ellen, sérült csuklóval. A nehézségek ellenére azonban akkor is mindent megtett annak érdekében, hogy méltó módon képviselje a magyar színeket, és ezzel a céllal tért vissza Katarba a mostani, 4. fordulóra is, amit a MotoGP 2014-es szezonnyitó hétvégéjének betétfutamaként rendeztek, szurkolók tízezrei előtt.
Wiccáék számára a hétvége programja csütörtökön a szabadedzéssel és az időmérő edzéssel kezdődött, majd pénteken egy rövid bemelegítő edzéssel és a két futammal zárult. A H-Moto Team magyar versenyzője a szabadedzésen remekül kezdett, hiszen 33 induló közül a 12. helyen végzett, ami kategóriájában a 2. helyet, míg a hölgyek tekintetében az 1. helyet jelentette. Az időmérőn ugyan kicsit rossz irányba mentek el a beállításokkal, ami miatt nem tudott javítani köridején, de így is a 18. rajtkockát szerezte meg, így pénteken mindkét futamot ebből a rajtpozícióból kezdhette meg – kategóriatársai közül csak ketten rajtoltak előle.
Pénteken az első futamot délután rendezték, közvetlenül a MotoGP második szabadedzése előtt, amit az egész világ motorsport rajongói tűkön ülve vártak. Wicca pedig ihletett formában versenyezte végig a távot, a 18.-ról egészen a 12. helyre robogott előre a leintésig, kategóriájában pedig az utolsó körig tartó, kiélezett küzdelemben szerezte meg az 1. helyet! Igen, pénteken felcsendült a magyar himnusz Katarban Kis Viktória tiszteletére, és Valentino Rossi, Marc Marquez és a MotoGP többi sztárpilótája, az összes helyszínen levő szurkolóval együtt, kis hazánk himnuszát hallgatta végig, miközben Wicca örömében könnyezett a dobogó legfelső fokán!
Várt azonban rá még egy futam a nap végén, és mivel azon is szeretett volna jól szerepelni, így az indokolt ünneplés és örömkönnyek után újra a koncentrációé lett a főszerep. A második versenyt már éjszaka, helyi idő szerint este 10 órás kezdettel rendezték, villanyfényben. Az első körökben sajnos egy váltóhiba hátráltatta a magyar versenyzőt, ami miatt eléggé visszaesett a mezőnyben, ám onnan sorra futva kategóriája leggyorsabb köridőit (az első futamban 2:12.457-ig jutott a 2005-ös R6-os nyergében, ami kimagaslóan jó eredménynek számít ezen a pályán), a leintésig visszakapaszkodott a 13. helyre, ami kategóriájában ezúttal a 2. helyre volt elég. A magyar himnusz nem csendült fel újra, de Wicca ismét a dobogóról integetett csapatának és a szurkolóknak. Soha rosszabb hétvégét a magyar motorsportnak!
Kis Viktória
„Fantasztikus napon vagyok túl! A warm up előtt otthonról telefonos segítséget kaptam Marijan Bajic-Bájótól, hogy jól be tudjuk állítani a futóművet, ami – nem meglepő módon – nagyon is bevált! Az előző napi 2:17.1-ről javítottam 2:15.9-re, úgyhogy jó úton haladtunk. Kezelhető volt végre a motor, tudtam, ezúttal minden jó lesz! Az első verseny délután volt, 30 fokos melegben. A 18. helyről ezúttal a 12. helyre sikerült befutni, ami elégnek bizonyult, hogy magyar himnusz szóljon az első díjátadón! 6 tizeddel a szlovén lány előtt értem be a célba. Imádtam a verseny minden méterét. Hatalmasat csatáztunk az első és második helyekért, az utolsó körben is oda-vissza előztük egymást. A motor szuperül működött, 2:12.457-et sikerült menni! A díjátadón jól el is érzékenyültem, megkönnyeztem a magyar himnuszt. A második verseny már éjszaka, lámpafénynél volt, helyi idő szerint este 10-kor. Az elején akadt némi technikai problémám, visszaváltásnál többször kidobta üresbe, így jelentős hátrányra tettem szert. Az első 3 kör után elkezdtem finomabban visszakapcsolni a fokozatokat, onnantól kezdve tudtam elkezdeni lefaragni a lemaradásomat. Jó pár motorost vissza kellett előznöm, köztük több ezer köbcentissel motorozót, akik eléggé feltartottak, mivel egyenesben gyorsabbak voltak sokkal, mint az „én” öregecske 2005-ös R6-osom, kanyarban viszont ugye folyton rájuk estem. Mire végre sikerült leküzdeni őket, 7 kör volt hátra, meg két motoros a kategóriámból és egy célegyenesnyi hátrány. Az indiai ellenfelemet pár körön belül lehagytam, de Manca Katrasnikot már nem értem utol, még szükségem lett volna két körre, mivel folyton 2-3 másodperccel gyorsabb voltam nála. A gumikkal sem volt könnyű, mert kigyorsításon folyton elcsúszkált a hátulja a pálya porossága miatt, 2:13.173-at sikerült menni. Összetettben 13., kategóriámban 2. helyezést értem el ezzel a motorozással. Hatalmas élmény volt éjjel versenyezni! Nagyon hálás vagyok a lehetőségért Hermann Henriknek, a QMMF csapatának és a H-Moto Teamnek! Összességében a hétvége mérlege: -7,6 másodperc, egy első és egy második helyezés, sok-sok élmény és tapasztalat, új ismerős. Rengeteg segítséget kaptam más versenyzőktől is, itthonról, és nagy lendületet azoktól, akik szurkoltak nekem. Köszönöm mindenkinek, és szeretném megköszönni még egyszer Orosz Csillának, hogy a kiutazásom előtt megjavította a kezem, mert most nem volt vele semmi bajom, és végig jó érzéssel tudtam motorozni. Leírhatatlanul boldog vagyok!”
Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzser
„Nagyon büszkék vagyunk Wiccára! Hihetetlenül megható érzés volt a magyar himnuszt hallgatni Katarban, megkönnyeztük mindannyian! Tisztelettel köszönöm meg mindenkinek a bátorító üzenetét, Wicca és csapatom nevében ígérem, hogy a jövőben is mindent megteszünk a sikeres versenyzés érdekében.”
Hermann Henrik, a MAMS elnöke
„Természetesen örülök neki, hogy már a második alkalommal sikerült ilyen szép (eddig még ezen a versenyen ilyen kiváló eredményt senki nem ért el) eredményt elérni. Mindkét futamot látva, jó érzés volt visszagondolni a decemberi döntésre. Igen, jó döntés volt Wicca, és remélem, ez így is marad még sok éven keresztül. A versenyen elért eredménye mellett viszont, amit szeretnék megemlíteni, hogy hatalmas sikere volt a versenyzők és a versenyen résztvevő összes szereplők között. Sokan, nagyon sokan gratuláltak neki, fotózkodtak és autogramot kértek tőle, mint a nagyok esetében, ami mindannyiunk számára egy komoly elismerés. Wicca nem csak motoros, hanem egy mosolygós, mindenki felé szeretetet sugárzó energiabomba és ezért sokan figyelnek rá. Egy jó antré és egy még jobb folytatás és várjuk a további eredményeket. A világon bárhol is húzzák fel a magyar zászlót és hangzik el a magyar himnusz, az minden magyarnak és minden magyar motorosnak szól! Katar egy lehetőség volt és Wicca élt vele, ennek örülök és remélem, ez így folytatódik!”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.