Hírek
2012. Március 29. 07:21, csütörtök |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Kiütéses kecskeméti siker a Loki ellen
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a Magyar Kupa-győztes Kecskemét csapata a bajnokságban listavezető Debrecent fogadta.
A hazaiak Tököli Attila góljával szereztek vezetést a 8. percben, s ugyanő volt eredményes fél óra elteltével büntetőből. A félidő végén még Francis Litsingi is a kapuba talált, majd a második játékrészben csereként beálló Lencse László állította be a 4–0-s végeredményt, amely egyben azt is jelentette, hogy megszakadt a debreceniek 36 tétmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.
A Ligakupa elődöntője kiemelten fontos találkozó a Kecskemétnek, hiszen a lila-fehérek a bajnokságban stabil középcsapattá váltak, ám a Magyar Kupából már kiestek, így egyetlen sorozat maradt számukra, amelyben kiugró sikert érhetnek el. Ráadásul a döntő Kecskeméten lesz.
„Jó lenne döntőbe jutni, ha már nálunk lesz, hiszen telt ház előtt játszhatnánk – mondta Török László, a Kecskemét szakmai igazgatója. – A Debrecen elleni első meccsen szeretnénk előnyt szerezni, jó lenne megszakítani a Loki hosszú ideje tartó veretlenségi sorozatát. A csapatba visszatér Tököli Attila és Bori Gábor, így még erősebb összeállításban léphetünk pályára, mint a Honvéd ellen négy egyre megnyert bajnokin.”
Ennek szellemében igencsak aktívan kezdték a hazaiak a találkozót, s Tököli góljával már a 8. percben vezetéshez jutottak, miután Szavics előreívelését szelídítette meg a 16-oson belül, majd Máté kíséretében kapura tudott fordulni, s közelről a kapu jobb oldalába lőtt. 1–0
A hazaiak ezt követően is támadásban maradtak, s előbb Tököli, majd Csukics lövése kerülte el a kaput. A félidő közepétől a vendégek vették át a játék irányítását, s egy szögletet követően Borinak a gólvonalról kellett mentenie Spitzmüller lövését. Fél óra elteltével azonban mégis a kecskemétiek tudták növelni előnyüket, miután Nikolov buktatta a 16-oson belül Litsingit, s a megítélt büntetőt Tököli értékesítette. 2–0
Ez már sok(k) volt a vendégek számára, akiknek ezek után gyakorlatilag teljesen szétesett a csapatjátékuk, s bár nem sokkal a büntető után Alempijevics lövését még védeni tudta Verpecz, közvetlenül a félidő lefújása előtt Litsingi megadta nekik a kegyelemdöfést, miután Tököli remek keresztlabdája után bombázott a léc alá. 3–0
Ez egyben azt is jelentette, hogy ha a debreceniek a második félidőben nem kezdik meg sürgősen a gólgyártást, megszakad 36 tétmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk. Márpedig nem igazán úgy alakultak a dolgok, ahogyan ők szerették volna, mert ugyan elkeseredetten támadtak, de a hazaiak remekül védekeztek, s kontráik sokkal nagyobb veszélyt jelentettek.
A debreceniek legnagyobb lehetősége a 64. percben maradt ki, amikor egy röviden kifejelt labdát Illés lőtt centikkel a kapu fölé. Aztán lejött Tököli, akit a pénteki bajnokin mesterhármast szerző Lencse váltott, s másodpercekkel később első labdaérintéséből gólt is szerzett a 74. percben, miután Alempijevics indítását emelte a kifutó Verpecz fölött a léc alá a térfél közepéről. 4–0
Ezzel végleg eldőlt a mérkőzés kimenetele, s nagy valószínűséggel a továbbjutás is, hiszen a négygólos hátrány behozásához óriási bravúrra lenne szükségük a debrecenieknek hazai pályán.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.