Hírek
2017. Május 05. 17:13, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Kiválasztották Az Országház borait
Első alkalommal választották ki Az Országház borait; a címet nyolc kategóriában ítélték oda, elsősorban a Kárpát-medencében őshonos fajtákból készült tételeknek.
Megérett az idő arra, hogy a magyar alkotóerő olyan nagyszerű megnyilvánulásai, mint a magyar Országház és a magyar bor évente egymásra találjanak - hangsúlyozta a pénteki budapesti eredményhirdetésen az Országház elnöke. Kövér László emlékeztetett arra, hogy a 20. század elején a történelmi Magyarország területén 300 ezer hektáron termeltek bort, ma pedig 65 ezer hektáron művelnek szőlőt az országban, noha a szőlészeti kultúra az emberi civilizáció egyik fokmérője.
A kommunizmus alatt a magyar bortermelés tragikus évtizedeket élt meg, de a rendszerváltozás egyik kétségen kívüli sikertörténete, hogy a magyar bor ebből az állapotából tudott ismét világszínvonalú minőséget elérni - idézte fel a házelnök.
Bellavics István, az Országgyűlés Közgyűjteményi és Közművelődési igazgatója közölte: Az Országház bora pályázat kiírását egy hagyomány első lépésének, ugyanakkor szimbolikus gesztusnak szánták, azt is fontosnak tartják azonban, hogy a parlamentbe érkező külföldi vendégek, delegációk minőségi magyar borral találkozzanak.
A huszonegy tagú bírálóbizottság munkájáról beszámolva a testület elnöke, Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke elmondta, a bírálat anonim módon zajlott, a szakértők csupán a borok fajtáját tudhatták.
Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a pályázat szakértője az MTI-nek elmondta, a pályázat kategóriái elsősorban a Kárpát-medencében régóta honos szőlőfajtákat fedik le; az egyéb fehérbor csoportba hárslevelűből, juhfarkból, kéknyelűből és ezerjóból készült tételeket lehetett nevezni.
A nyolc meghirdetett kategóriában összesen 147 palack érkezett, 13 magyarországi és egy határon túli borvidék összesen 81 pincészetétől. Az olaszrizlingek közül a dél-balatoni Kristinus Borbirtok 2015-ös tétele, a furmintok, furmintalapú házasítások kategóriájában a tokaji Dobogó 2015-ös furmintja, míg az egyéb fehérborok csoportjában a Kolonics Pincészet 2015-ös Somlói Juhfarkja viselheti Az Ország bora címet.
A kékfrankosok és a bikavérek közül is a szekszárdi Fritz Pincészet 2012-es tételeit választotta a zsűri, a legjobb kadarka a szekszárdi Takler Borbirtok 2015-ös tétele. A cabernet franc kategória első helyén a Heumann Pincészet 2012-es Villány Franc-ja végzett, a tokaji aszúk közül pedig a Grand Tokaj 2013-as 6 puttonyos aszúja lett Az Országház bora.
A nyolc kategóriagyőztes borból kétszáz-kétszáz palackot vásárol az Országház, a termelők pedig a parlament épületét díszítő szőlészet és borászat szobor kicsinyített mását kapták.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.