Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Július 26. 08:00, szerda | Helyi
Forrás: Balogh Lackó Roland

Körbebabettáztuk a Balatont!

Körbebabettáztuk a Balatont!

Július 22-én, szombaton reggel 8 óra körül autóval indultunk Siófokra, motorok megtankolva az utánfutón.

Elég borús idő volt nálunk Dombóváron, de bíztunk benne, hogy a Balcsin jobb lesz. Egyik megállóhelyünkről, Fenyves–alsóról a barátom küldte a képet, hogy esik az eső, de a mi kedvünket ez nem vette el. Így 10 óra körül már indultunk is a Babettákkal csepergő esőben Fonyód felé.
Kb. fél km megtétele után az én motorom leállt, még az Ezüstparton sem jártunk. Nem tudni mi történt, talán az eső lehetett a baj, de újra beindítottam, és mentünk is tovább, sőt száguldottunk a 30 -as tempónkkal még majdnem fél km-t, mire egy másik gépen elszakadt a lánc, ami a betekerésért felelős.
Ezt nem tulajdonítottuk problémának, mert ez azt jelenti, e nélkül csak tolásra indul.
Mentünk tovább bizakodóan, hogy már minden rendben lesz. Zamárdi környékén járhattunk, mikor a harmadik motoron a pótkocsi elszabadult a motort megelőzve. Szerencsére nem ment ki az úttestre a forgalomba. A rögzítés nem bírta a terhelést, mivel rendesen meg volt pakolva a cuccainkkal. Pár perc alatt máshova rögzítettük, és mentünk is tovább.

Első megállóhelyen, Fonyódon két barátomnál megálltunk, és ott is hagytuk, jobbnak láttuk ha a pótkocsi nélkül megyünk tovább.
Így hát sátrat, szerszámokat, benzint és élelmiszereket a mocikhoz erősítettük, hátizsákokat felkaptuk, és irány volt Fenyves-alsó. Itt több barátunk várt minket a strandon, ők épp ott nyaraltak.
Egy frissítő fürdés után azonban folytattuk utunkat, hisz már 4 óra körül járt az idő, és célunk az volt, hogy estére elérjük, ha tudjuk el is hagyjuk Keszthelyt, és számolva néhány meglepetéssel sehol sem vesztegettük az időt.

Így este 6 körül már Keszthelyen voltunk problémamentesen, és annyira belejöttünk, hogy mentünk is tovább. Egészen Badacsonyig gurultunk, ahol egy parkolóban vertünk sátrat. Szó szerint itt álltunk meg éjszakára. A parkoló a vasúti sínek és egy disco között volt, pár órát tudtunk volna aludni, de az sem jött össze a vonatok és a disco zúgása miatt, na meg kényelem se volt nagyon.
De tudtuk, ez most nem arról szól. Örömmel vettük, hogy többen jöttek oda érdeklődve, hogy milyen túrán vagyunk, és nekik nagyon tetszett az ötletünk, sok sikert kívántak.

Vasárnap hajnalban kelés, de a helyi benzinkút csak 6-kor nyitott, így kényelmesen sátrat bontva nyitásra ott is voltunk, megtankoltuk a mocikat, és indultunk tovább. Talán sosem felejtem el, hajnalban a Balcsi északi partján, az utcákon csend, amit csak mi zavartunk meg a motorok zúgásával, balra kel fel a nap, jobbra pedig a magyar tenger.
Jó érzés volt új utakon járni, otthontól elszakadva, és érezni, ahogy egy 35 éves vas visz előre. Azért is volt különleges, mert ezen a részen talán még nem is jártunk. (Badacsony-Tihany között)

A laza száguldásunkat (30 km/h) Tihany felé csak egy láncledobásos probléma zavarta meg, mely csak előjele volt a későbbi hátsó kerék problémának, mely a piros, azaz az Ádám mocijával történt.
Hátsó kerékben az agy és a csapágy mehetett tönkre, melyek közül az utóbbi volt is nálunk, de nem mertük szétszedni a helyszínen, félve attól, hogy teljesen szétesik, és tolni sem tudjuk majd. Szépen látszódott már a Tihanyi félsziget, kb 5 km-re voltunk a komptól. A súlycsökkentés miatt Ármin folytatta az utat ezzel a mocival a kompig, majd odaérve tovább a szabadstrandig, ahol egy fürdés, kávé és lángos mellett megbeszéltük, hogy így folytatjuk, nem adjuk fel. Tehát Ármin végig szépen teljesítette a vissza levő 45 km-t úgy, hogy bármikor megszorulhatott volna a kerék. Ezt nehezítve olyan problémák voltak, hogy megálláskor megállt a motor, betekerni nem lehetett, vigyázva a kerék további romlására. Így betologatni minden piros lámpánál, a Balaton zsúfolt partján nem kellemes, de mikor kiintenek és kikiabálnak egy szemben közlekedő kis Polskiból, hogy kitartás, és a szemben 10-esével együtt nyomuló nagymotorosok sorra intenek, a járókelők mosolyognak, ezek adtak erőt, hogy ne adjuk fel. Itt már bejelentettük a kb. 12 órás érkezésünket a siófoki hajóállomás melletti parkolóba, de Balatonvilágoson a kikötőben készítettünk azért egy fotót, így nem sokkal dél után be is értünk.

Remek érzés volt visszaérni Siófokra, főleg amikor megláttuk a barátainkat és a szüleimet, akik ott álltak egy hatalmas molinóval, amire ez volt írva: SZÉP VOLT SRÁCOK!

Begurultunk: megcsináltuk! Nem nagy tett, de álltam a szavam, 1000 lájk, megvolt. Örülök, hogy Ármin és Ádám is csatlakozott, bízom benne, ha megyünk jövőre, akkor már többen leszünk.

A szabadság, a Balaton, a mosolyok a gyerekek arcán, a lájkok kimutatása kocsiból, a parton elgurulva a fokhagymás lángos illata, mely keveredett a balatoni víz illatával, ezek nekünk többet jelentettek, mint egy 5 csillagos szállodai szoba teljes panorámával a Balcsira. Mert ez ad teljes panorámát, amikor végigutazod.

Hatalmas köszönet a támogatóinknak: Vértes Fotó, Vöszi Motor, B3-Sped Kft., Tank-Oil 90 Kft., Verona Panzió, Hotimix Kft, Body Fit Sportcentrum, v-tel gsm, Koszti Tabak, Bajáti Kft. (telenor), Marosinformatika, Konzolos, Nagy Borbély Szalon, Tamási Endúró és Motocross Egyesület, All Ink Tattoo, Shell, Simple-Red Life, Kárpáti Zoli…

Köszönjük a sok követést, bíztatást, és hogy ilyen sokan velünk voltatok!
A több mint 30 éves motorok bizonyítottak, megcsinálták. A két régebbi, azaz a 207-es típusú a következő szezonra egy teljes felújításon esik át, megérdemlik!

Balogh Lackó Roland

Címkék: babetta, balaton

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!