Hírek
2014. Augusztus 03. 14:29, vasárnap |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Kovács Bálint második lett kategóriájában szombaton
Hazánk ifjú reménysége, a 12 éves Kovács Bálint ezen a hétvégén egyedüliként képviseli csapatát, a H-Moto Teamet Poznanban, az Alpok-Adria Kupasorozatban.
. A sorozatnak ez az ötödik állomása, a hétvége előtt Bálint az összetett második helyén állt a 125 SP kategóriában.
Kovács Bálint első nagypályás szezonját tölti idén, ezért az esetek többségében az adott pálya betanulásával kezdődik egy-egy versenyhétvégéje. Nem volt ez másképp most sem, Bálint már szerda éjszaka megérkezett nagybátyjával – és egyben edzőjével – Lengelországba, Poznanba. Csütörtökön motoros nyíltnapot tartottak az aszfaltcsíkon, az időjárás viszont közbeszólt, így csak délután kezdhette meg a hétvégi munkát. Erre 3 félórás etapja volt, ezeken a pálya feltérképezése, az ívek és féktávok begyakorlása, majd a megfelelő áttétel megtalálása után ezek finomítása volt a cél.
A csütörtöki legjobb idő 1’59.3 volt, ami jónak mondható elsőre Poznanban, de az igazán ütős időre még várni kellett. Bálint állóképességén igazán nem múlott semmi, hiszen a motorozás mellett van még egy nagy szerelme, ez pedig az evezés. Ezt sem csak hobbiként űzi, az Agárdi VVSI igazolt versenyzője. A pihenő után tehát pénteken ugyanazzal az erővel és lelkesedéssel vághatott neki a féktávok rövidítésének. Időközben két versenytárs, Danilo Di Giorgio és Andrej Kosmac is megérkeztek a helyszínre, így már velük karöltve vághattak a délutáni két etapnak. Az olasz delegáció magával hozta a motivációt is, ami meglátszott a köridőkön, Bálint először 1’56.1-re, majd 1’54.9-re faragta legjobbját.
Így vágtak neki a mai napnak, ami azonban nem kezdődött túl jól. Eddig nem ismert okok miatt Bálint motorja megragadt. Szerencsére neki nem lett baja, a dugattyú és a henger viszont végleg befejezték pályafutásukat, így a második időmérőre már a gyengébb tartalékmotorral kellett helytállni, így elmaradt a további javulás, de a gyűjtött kilométerek fontosak voltak. A Moto3-mal együtt futó mezőnyben a hatodik helyet sikerült megcsípni. A versenyben maradt ezen a helyen, ami kategóriája második helyét jelentette. Ez még nem jelenti a hétvége befejezését, hiszen holnap még egy futam vár a kupasorozat résztvevőire. A versenyt Bálint nagybátyja értékelte.
Szilner János, Kovács Bálint edzője
„A verseny 17 órakor kezdődött, a Moto3-mal együtt álltak rajtrácsra, így a hatodik kocka volt a Bálinté, innen kezdte a versenyt. A rajt jól sikerült, az első kanyarban közvetlenül olasz riválisa után fordult, majd a harmadik kanyarban meg is előzte, de a pálya hátsó részén, a gyorsban vissza is előzte őt. Innentől kezdve körről körre meglépett néha 2-3 tizeddel, néha 1 mp-cel ment jobbat, így a végére szép előnyt épített ki. Bálint az SP kategória második helyét hozta. Mi nagyon örültünk, hogy a motor kibírta, úgyhogy most újabb szerelés következik, hogy a holnapi napon is üzembiztos legyen a motor.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.