Hírek
2022. December 19. 08:43, hétfő |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Közös gyermekük szeme láttára késelte halálra feleségét
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában, egy zuglói parkolóban, a 2,5 éves közös gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra a válófélben lévő feleségét.
A vádirat szerint a férfi tanulmányok folytatása céljából tartózkodott Magyarországon, amikor 2017-ben megismerkedett a sértettel. A párnak 2018-ban közös gyermeke született, később összeházasodtak. Nem sokkal később a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések, ezért a sértett kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét.
A sértett pert indított a házasság felbontása iránt, amelynek keretében a bíróság úgy rendelkezett, hogy a vádlott a gyermekével kizárólag kéthetente, meghatározott időtartamban tarthat kapcsolatot egy erre a célra kijelölt budapesti családsegítő intézményben.
Ilyen előzmények után a férfi elhatározta, hogy a kapcsolattartás következő napján, 2021. április 24-én megöli a sértettet. Tudta, hogy a nő mindig gépkocsival érkezik, ezért az elkövetés helyszínéül a sértett gépkocsiját választotta. A vádlott az elkövetést és utána annak leplezését is részletesen kitervelte. Az elkövetés napján a hátizsákjába tett több, sötét színű ruhadarabot - kabátot, nadrágot, sapkát, maszkot -, és egy nagyméretű kést, majd kerékpárral elindult a kijelölt zuglói intézményhez. A helyszínen letette a kerékpárt, felvette a sötét színű fedőruházatot, magához vette a kést, és várta a sértettet.
Hamarosan megérkezett a nő a kisgyermekkel, és leparkolt. A férfi az autóhoz futott, kinyitotta a jobb első ajtót, beszállt a járműbe és a késsel azonnal rátámadt a sértettre. A vádlott rendkívüli embertelenséggel és brutalitással, kitartóan, testszerte szurkálta és vagdosta a sértettet. aki próbált védekezni és a szúrásokat elhárítani, miközben hangosan segítségért kiáltozott.
A sértett a kíméletlen bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.
A 2,5 éves gyermek a hátsó ülésen szemtanúja volt édesanyja brutális bántalmazásának és halálának.
A férfi az elkövetés után kiszállt az autóból és elfutott, majd a környező épületeket megkerülve tért vissza a támadás helyszínére. Ezalatt levette az elkövetéskor viselt sötét színű fedőruházatot, amit az út melletti szeméttárolókba dobott. A helyszínre visszaérkezve igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy csak akkor és ott szembesült a sértett elleni támadással, a rendőrök azonban elfogták.
A Fővárosi Főügyészség a 39 éves férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. A főügyészség a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetésére is indítványt tett a vádiratban. Az elkövető jelenleg is letartóztatásban van.
Fotó: Rendőrség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.