Hírek
2017. Február 10. 17:07, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Kultúrházak éjjel-nappal - Országszerte 680 helyszínen 2000 program a hétvégén
Országszerte 680 helyszínen, mintegy 2000 programmal, népművészeti, farsanggal, alkotóműhellyel és játékkal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a művelődési házak a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat keretében.
A tizenegy éve, civil kezdeményezésként indult sorozatban résztvevő intézmények száma tavaly átlépte a 600-at, idén pedig már csaknem 700 helyszínen vonják be három napon keresztül a mindennapos alkotómunkába az érdeklő családokat, fiatalokat és idősebbeket - mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár az idei rendezvénysorozat megnyitóján pénteken az Óbudai Művelődési Házban.
Kiemelte: a Mindennapi hagyományaink tematika mentén zajló programokon az érdeklődők a különböző alkotókörök munkájába is betekintést nyerhetnek.
Novák Péter zenész, a sorozat idei védnöke kiemelte: a közösségi házak és ezek országos hálózata azért is fontos, mert ezek a terek teremtenek bemutatkozási és fellépési lehetőséget azon kisebb társulatok és művészek számára is, akik mögött nem áll kőszínházi háttér. Emellett a kultúrházak teremtenek lehetőséget arra is, hogy az előadók találkozhassanak közönségükkel.
A változatos programok között Kiskunhalason például családi jelmezes futóverseny, míg Debrecenben festmény-, csipke- és fotókiállítások, gyermek sakkverseny és legórobot-programozás várja a látogatókat.
Az egykor ózdi munkások számára épült Olvasó Egylet Székházában a kulisszajárástól, a gyermekrajz-kiállításon, a kicsik táncházán és a télvégi cserdítésen át a Viseletek báljáig ível a program, Sajókazán pedig nyilvános színházi próba, újragondolt palóc ételek, valamint közös, többfordulós PlayStation játék várja a helyieket.
A fővárosban az újpesti Ady Endre Művelődési Ház különleges drámapedagógia foglalkozásán drámajáték segítségével lehet konfliktuskezelést és kommunikációt tanulni, a Pestszentimrei Közösségi Házban pedig terepasztalos stratégiai játékkal ismerkedhetnek az érdeklődők.
Deszken, a Kultúrházak éjjel-nappal idei kiemelt vidéki helyszínén a helyi szerb közösség ünnepe, Szt. Trifun napja és a hozzá kapcsolódó szőlőszentelési szokás köré szerveződik a program, amelyben ízelítőt adnak a helyi borok, valamint a szerb és magyar gasztronómia jellegzetességeiből, de fellépnek a helyi magyar és szerb táncegyüttesek, zenekarok, énekesek is.
Szegeden éjszakai pingpongverseny, Xbox táncverseny, valamint digitális és médiakompetenciát fejlesztő programok lesznek, de sekrestyetúrán is részt vehetnek az érdeklődők, Miskolcon pedig közös festésre és szabad alkotások készítésére invitálják a helyi alkotócsoportok a közönséget.
A farsangi programok egyik legérdekesebbje az esztergomi Kocsonya szépségverseny lesz, amelyet a Féja Géza Közösségi Házban rendeznek meg. A mindennapi hagyományaink szlogen jegyében szervezett eseménnyel a hagyományos magyar konyha téli ízeinek megőrzését mutatják be.
A településenként, megyénként és korosztályonként szűrhető programokról az esemény honlapján részletesen lehet tájékozódni.
Fotó: kulturhazak.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.