Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Március 20. 07:19, kedd | Sport
Forrás: Felix Promotion Kft.

Kusturica pályáján lett dobogós Farkas Norbert

Kusturica pályáján lett dobogós Farkas Norbert

Megszerezte első dobogóját felnőtt nemzetközi versenyen Farkas Norbert, aki a Mokra Gora-i óriás-műlesiklásban végzett a második helyen.

Farkas Norbert a kéztörése, illetve az azzal járó műtét után túljutott az első versenyein, a szerbiai Mokra Gorában két-két szlalom- és óriásműlesikló-futamot teljesített.

„A szlalomokkal kezdődött a hétvége, és azért kicsit aggódtam előtte. Az edzéseken nem tudtam normális meneteket produkálni, mert képtelen voltam úgy megfogni a botot, hogy ne üssön meg utána a kapu. Végül egy guriga szigetelőszalaggal hozzáerősítettük a botot a kezemhez. Az első nap 62 FIS-pontnak megfelelően teljesítettem, elégedettek voltunk ezzel, és az edzőmmel úgy döntöttünk, másnap is indulhatok. Másodjára még jobban sikerült minden, ötödik lettem, 52 pontnak megfelelő produkcióval, ami az eddigi második legjobb eredményem. Javítottam az átlagomon, úgyhogy maximálisan elégedett voltam” – mondta Farkas Norbert.

A fiatal sízőnek a pálya is különleges élményt jelentett, elvégre a terep a világhírű filmrendező, Emir Kusturica tulajdonában van, aki érezhető műgonddal viseltetik a birtok iránt.

Az óriás-műlesiklásban aztán Norbi még a szlalomot is felülmúlta, hiszen a felnőttek között nemzetközi versenyen először lett dobogós, miután 61 FIS-pontnak megfelelő teljesítménnyel a második időt száguldotta. „Az ifjúsági világbajnokságon voltam legutóbb dobogós, de akkor úgy, hogy kivettek bennünket a juniorok közül. Akkor nem az egész mezőnyt figyelembe véve állhattam fel a pódiumra, most viszont mindenkit nézve a második idő volt az enyém” – lelkendezett a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Farkas.

Az ezüstöt aztán a második viadalon majdnem arany követte. Norbi az első futam után harmadik volt, a második kanyarban egy kapuval a vége előtt rontott, így kizárták. Azért végigment a pályán, és ideje jobb volt, mint a viadalt végül megnyerő versenytársáé.

„Az óriásban szinte nem is zavart a kezem, csak a rajtolásnál hátráltatott egy keveset. A szlalomra ez nem igaz, ott olyan szorosan a bothoz volt kötve a kezem, hogy véraláfutásos lett. Az itteni tapasztalatok azt mondatják, a korosztályos világbajnokságon nem tudtam volna normális futamot menni, 120-as rajtszámmal egy kádas, nehéz pályán esélytelen lettem volna” – így a már a felnőtt magyar bajnokságra készülő Farkas Norbert.

Felix Promotion Kft.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.