Hírek
2021. Szeptember 14. 16:01, kedd |
Sport
Forrás: infovárosok
Lakatos Zsanett válogatott kenusunk befejezte sportolói pályafutását
A székesfehérvári születésű világbajnok kenus Lakatos Zsanett azt követően, hogy nem jutott ki a tokiói olimpiára úgy döntött, befejezi profi pályafutását.
A 26 éves sportoló több mint egy évtizeden át a Győri VE színeiben majd Újpesten versenyzett és pályafutása legvégén a Kovács Katalin nevével fémjelzett, Sukorói Sportakadémia színeit képviselte.
2013-ban a duisburgi világbajnokságon C1 200 méteren bronzérmet szerzett, C2 500 méteren pedig Takács Kincsővel a második helyet csípték. 2014-ben a moszkvai világbajnokságon C1 200 méteren hatodik helyen ért célba, míg társával világbajnokok lettek C2 500 méteren.
A jó eredményekből "nem volt elég", hiszen 2015-ben a milánói világbajnokságon C2 500 méteren bronzérmet szereztek, emellett háromszoros Európa-bajnok és egyszeres ezüstérmes lett.
Lakatos Zsanett a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére mesélt elhatározásáról, korábbi sikereiről, illetve jövőbeli terveiről.
Mi alapján jutottál el odáig, hogy befejezed az élsportolói karriered?
Az már régebben megfogalmazódott bennem, hogy 2020 szeptemberéig szeretném csinálni, de egy évvel eltolták az olimpiát, így én is eltoltam a pályafutásom befejezését egy évvel.
Sok kajakos, kenus még 30 fölött is sikeres, te miért döntöttél úgy 26 évesen, hogy nincs folytatás?
Az volt bennem, hogy voltam világbajnokságon, Európa-bajnokságon is, nyertem is. Az olimpia volt előttem, de nem tudtam azt a szintet megugrani. Bennem volt, hogy hiába csinálja az ember, ha nem sikerül, akkor valami másból kell építkezni. Ha hívtak hétvégén vacsorázni, bulizni, mindig azt mondtam, hogy nem, nem, nem. Én is szeretnék egy kicsit élni. A covid azt mutatta, hogy lelassult minden és elmegy mellettem a világ, mert én csak edzek, eszek, alszok.
Min múlt, hogy nem jött össze az olimpia?
Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülés. Se az edzőre se pedig az én munkámra nem lehet fogni. Talán lehet, hogy a fejem már nem ott járt és 200 méteren már nagyon picin múlik minden.
Ha visszaugorhatnál mondjuk másfél évet az időben, akkor lenne, amit másképp csinálnál?
A teljes zárlat alatt voltak, akik ugyanúgy edzettek, engem nem engedtek, és ez két plusz hónap lehetett volna. Covid-os voltam, szóval rakódtak össze a hetek, hónapok. Egyébként semmit nem csinálnék másképp, azt választottam, hogy élsportoló leszek, ezt viszont csak lehajtott fejjel lehet. Nem fért bele nekem az, hogy hétvégén bulizzak.
Átkattant a fejedben, hogy már nem vagy élsportoló?
Most próbálom utolérni magam olyan dolgokkal, amik elmaradtak így nem arról van szó, hogy itthon magamba roskadtam volna.
Mik a további tervek?
Fodrász iskolába járok, ott fogok végezni két hónap múlva. A másik irány Velencén a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, ami januárban alakult meg. Ott kaptam egy kenus csoportot. Egyszerre szeretnék harapni mindkettőbe, de tudom, nem fog menni. Nem fogok erre rástresszelni, majd kialakul.
Korábban is gondoltál arra, hogy szívesen lennél edző?
Voltam nyáron gyermek táborokban, ahol besegítettem, próbáltam őket motiválni. Nagyon megfogott a közeg. Jöttek új szakemberek, nagyon jól érzem magam velük.
Mire vagy a legbüszkébb az eredményeid közül?
A 2014-es páros vb-címre, illetve a legelső világbajnokságomra. 2013-ban Duisburgban egyesben indultam és érmet nyertem.
A páros győzelem mitől különleges?
A női kenuban, sprintszámokban Takács Kincsővel mi vagyunk az egyetlenek, akik világbajnoki címet nyertek Magyarországnak.
Te egyáltalán, hogy keveredtél a kenuba?
Kajakozni kezdtem anno. Az volt a célom, hogy olimpikon, olimpiai bajnok legyek. Gimiben elmentem Győrbe, U17-ben voltam még Eb-n, szereztem is érmet párosban. Ekkor jött be a kenu, többen is kipróbáltuk. Próbáltak erre az útra terelni és ott is maradtam.
Mekkora a különbség a kajak és a kenu között?
Nagyon nagy. A kicsiknél is látom, hogy kajakba beülnek és kimennek a vízre, kenuban az első héten alig bírtam menni, akkora izomlázam volt. Muszáj folyamatosan nyújtani, minden izmom megfeszül, hogy a hajóban maradjak. Utána jönnek a következő lépések, hogy tudjak egyenesen menni és így tovább.
A riválisok, hogy lettek kenusok?
Akik 27 és 30 között vannak, ők is kajakkal kezdtek, de a mostani U23-asok már teljesen kenuval.
Ez mekkora hátrány neked?
Nem gondolom hátránynak, addig is edzettem és építettem a testemet.
Kinek vagy a leghálásabb?
A családomnak, hogy kibírták a sok hisztit mellettem. Stresszes ez, mert edzel hat-nyolc hónapig, aztán eldől, ki tudsz-e jutni egy Eb-re, vb-re. Nem mindig úgy válaszoltam vissza anyának…
Lesz, ami hiányozni fog?
Ebbe még nem gondoltam bele. Most, hogy átkerültem a civil életbe, nem volt időm gondolkodni ezen.
Párizs csak három év, nem gondoltál rá, hogy mégis nekimész?
Nagyon határozottan eldöntöttem, hogy vége, ráadásul szeptemberben covidos is lettem. Azért sem gondoltam rá, mert három év múlva 30 leszek, nem szeretnék úgy belevágni a családalapításba, hogy még nem éltem. Szeretnék még addig élni, aztán viszont jó lenne, ha a gyermek körül forogna minden.
A jövendőbeli gyermekednek ajánlanád a kajak-kenut?
Biztos nem beszélném le, de nem szeretnék dönteni helyette vagy ráerőltetni bármit is.
Van kedvenc helyed ahová, eljutottál a kajak-kenu által?
Szingapúr. Teljesen más közeg, meleg van. Sok dolgot lehetett ott csinálni, bőséges a kultúra. Nagyon jól éreztem ott magam.
Ha előre tekintesz, 15 év múlva hol fogsz tartani?
Fogalmam sincs, remélem lesz egy-két gyermekem. Úgy képzelem el, hogy lesz egy kertes házunk, ahová ki tudunk ülni és élünk boldogan, egészségben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.