Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Március 22. 07:26, szerda | Bulvár
Forrás: Fénypont

Lola és párja hisz az örök szerelemben

Lola és párja hisz az örök szerelemben

Az eljegyzését már egyszer felbontó fiatal pár újra együtt van és boldogabb, mint valaha. Az énekesnő és kedvese imád pihenni és édes semmittevéssel tölteni azt a pár napot, amit a munkájuk mellett kettesben tölthetnek.

„Kapcsolatunk elején 3 hét múlva már össze is költöztünk és sülve-főve együtt töltöttük az időnket. Még munkába is együtt jártunk, mert Bence a hangmérnökömként a csapatomban dolgozott. Furcsa volt az együtt töltött sok idő, néha egymás idegeire is mentünk – emlékszik Lola - ez rá is nyomta a bélyegét a szerelmünkre, utána szakítottunk, majd fél év múlva rájöttünk, hogy nem bírunk egymás nélkül élni, újra kezdtük, de akkor megfogadtuk, hogy kéthavonta sort kerítünk arra, hogy elutazunk egy kicsit kettesben kikapcsolódni távolra minden zenétől és színpadtól.”

„Egyességünk szerint egyszer a párom, egyszer pedig én választom ki a pihenésünk helyszínét – veszi át a szót Czoller Bence – most Juditon volt a sor, akinek a választása a Mesés Shiraz Hotelre esett. Tudtam, hogy nagyon romantikus a hely, ezért egy kicsit ódzkodtam is, hogyan fogom érezni magam az ország legromantikusabb szállodájában” – nevet.

Bencének hamar megváltozott a véleménye. A mesés hotel szolgáltatásai között rögtön talált magának valót is, ami a rocker szívét és persze hasát azonnal megfogta!

„Már a marokkói szobánkba lépve, a szobai bekészítésünk az édesség-gyümölcs és sajttál variáció levett a lábamról, mindezt überelte a vacsora, annak is a desszert kínálata, amit mint megtudtam szerelmes pároknak készít a szálloda és tudomásukra jutott, hogy mi utó Valentin napra érkeztünk a párommal ezért apró gesztusként szolgálták fel nekünk – mondja a fiú.

Lola elmondása szerint mindig is szeretett volna eljutni a Mesés Shiraz Hotelbe, annyi jót hallott a szállodáról.

„Izgatottan vártam, hogy kipróbálhassam a szálloda messze földön híres habos masszázsát és hammam béli kezeléseit. Na, ezekre már Bencét semmiképpen sem tudtam elrángatni – nevet – de én nagyon élveztem. Jól esett a mákos, sós, joghurtos kezelés a hammamban és a habos paplan is, amivel Bence kezdett betakarni, majd feladta és szakképzett masszőrök fejezték be – meséli a gyönyörű énekesnő. - Eddig nem sűrűn vettem részt ilyen rituálékon, most már tudom miből maradtam ki.

A fiatal pár este a keleti világ másik kedvencét a shisházást is kipróbálta. A vízipipa gyümölcsös gőze és a marokkói mentatea igazi megkoronázása volt a mesés keleti élményeiknek.

Lola és Bence bár nem szívesen beszél a magánéletéről, most nagyon boldogok együtt és legyen elég ennyi. Mindketten sokat dolgoznak, fellépni járnak, újabb eljegyzést biztos, hogy nem terveznek, az igazi házasság kötés időpontjában pedig még nem gondolkoztak. Egyben viszont biztosak, hogy a Shiraz Hotelbe még visszatérnek, nagyon hamar.

Címkék: lola, szerelem

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár

Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.

2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár

Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -

2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár

Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon

Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.

2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár

Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet

Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.