Hírek
2017. Február 28. 19:26, kedd |
Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Lövést adott le egy francia csendőr tévedésből Francois Hollande beszéde közben, könnyebb sérültek
Ügyészségi és közigazgatási eljárás is indult egy francia csendőr ellen, aki tévedésből lövést adott le kedden Francois Hollande francia államfő közelében,
amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.
A lövés miatt, amelyet a televíziós közvetítésekben is hallani lehetett, Francois Hollande néhány másodperce megszakította a beszédét a Tours-t Bordeaux-val összekötő TGV (szuperexpressz) vasúti pálya szabadtéri avatóján.
"Remélem, semmi komoly" - mondta Francois Hollande, majd néhány másodperc múlva folytatta a beszédét.
Hivatalos tájékoztatás szerint az államfő biztosítására kirendelt helyi csendőrök közül az egyik véletlenül használta a fegyverét. Pierre N,Gahane prefektus szerint a sérülteket a lábukon érte a lövés, nincsenek életveszélyben.
A köztársasági elnök az ünnepség után néhány szót váltott a lövésben megsérült két emberrel.
A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy a lövést leadó csendőr egy elitalakulat tagja, és kifejezetten az államfő biztonságának biztosítása a feladata.
"Az ilyen típusú incidensek esetében az ügyészség azonnal eljárást indít és a csendőrnek felelnie kell" - mondta a prefektus, aki belső, közigazgatási vizsgálatot is elrendelt a csendőrségnél.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor