Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Február 05. 14:51, vasárnap | Sport
Forrás: mno.hu/FFT

Ma 90 éves Szepesi György

Ma 90 éves Szepesi György

Összeállításunkban a legendás rádióriporterről beszél többek között Sepp Blatter, Grosics Gyula, Bölöni László, Sándor Károly, Vitray Tamás.

A FourFourTwo magazin februári számában már egy terjedelmes interjúval tisztelgett a 90 éves rádióriporter, az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa” előtt. Most idézzük az akkor megszólaltatott futballhírességeket és volt kollégákat, akik köszöntik 90. születésnapján a magyar rádiózás doyenjét.

Sepp Blatter
a FIFA elnöke

„Barátom, Szepesi György a nemzetközi futballcsalád kiemelkedő személyiségei közé tartozik. A rádió tudósítójaként hazájában oly sok éven át ő volt a >>futball hangja<<, ennél fogva nagyban hozzájárult a sportág népszerűségéhez Magyarországon. Emlékszem, ő közvetítette Bernből a magyar válogatott nyugatnémetek elleni döntőjét az 1954-es világbajnokságon. Később a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökévé választották. Ekkor ismerhettem meg én is. Tagja lett a FIFA végrehajtó-bizottságának is, ahol majd 15 éven át, 1982-től 1995-ig szolgált. Mindig szenvedéllyel, elhivatottsággal és odaadással látta el feladatait. Épp emiatt volt logikus döntés a FIFA tiszteletbeli tagjává választani 1994-ben. Most is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és nagyon nagyra tartom találkozásainkat. Legutóbb a FIFA kongresszusán futottunk össze 2011 júniusában. Igazi úriember. Kilencvenedik születésnapja alkalmából szeretettel köszöntöm őt, és még egyszer köszönetet mondok neki mindenért, amit a labdarúgásért tett. Kívánom, hogy nagyon szép legyen számára az ünnepelt nap, és élvezze még sokáig a Játékot, amit mindig is annyira szeretett.”

Berzi Sándor
az MLSZ alelnöke

„Hihetetlenül elkötelezett, felkészült ember. Nekem a gyermekkorom azzal telt, hogy őt hallgattam, és mindnyájunk életében nagyon fontos volt, ahogy a hangján keresztül behozta a futballt az életünkbe. Felnőttként, amikor már a labdarúgásban dolgoztam, nagyon sokat tudtam tőle tanulni. Igazi sportdiplomata, hálával tartozom neki, amiért bevezetett a nemzetközi sportéletbe. Nagyon gyors felfogású, intelligens, jó kapcsolatteremtő képességekkel bír, ezek elengedhetetlenek ezen a pályán. Nagy örömmel tölt el, hogy gyermekkorom óta személyesen ismerhetem.”

Buda István
egykori OTSH-elnök

„Nagyon jól ismerem Gyurit, és a sporthoz való viszonyát, a sportszeretetét mindig is nagyra értékeltem. Ezért is döntöttem úgy OTSH-, illetve NOB-elnökként, hogy hazacsábítom Nyugat-Németországból, ahol akkor tudósító volt. Nagyon örültem, hogy elvállalta és hazajött, nyolc és fél évig dolgoztunk együtt. Amíg én vezető voltam, mindig első számú segítőmként tekintettem rá.”

Gellei Imre
a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója

„Már kisgyerekként is tudtam, hogy egy csodálatos, nagyszerű rádióriporter, aki tűzbe tudja hozni a nézőket és a hallgatókat. Olyan orgánuma volt, hogy szinte láttuk is, amit pedig csak hallgattunk a rádióban. Sportvezetőként is nagy hozzáértéssel, eleganciával, türelemmel és szakértelemmel dolgozott, amikor az MLSZ elnöke volt. A futsal hazai indulásakor épp Keszthelyen dolgoztam, amikor megkért, hogy menjünk el egy válogatott tornára, ahol az olaszokkal és a belgákkal is játszottunk – úttörőszerepet vállalt ennek a sportágnak a meghonosításában is. Később a Vasas edzőjeként is gyakran találkozhattam vele a meccsek után, ami nagy büszkeséggel tölt el. Maradjon közöttünk sokáig!”

Kovács Ferenc
mesteredző, a Videoton tiszteletbeli elnöke

„Csak gratulálni lehet, hogy ilyen életkort megélt valaki és ilyen szakmai múltat hagyott maga mögött. Szepesi György fogalom, és ezt nem szeretném kibontani, ebben minden benne van, amit róla mondhatok.”

Grosics Gyula
az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója

„Mi akkoriban az Aranycsapat tizenkettedik játékosának tituláltuk, annyira odaszokott a csapathoz. Én 1947 óta ismerem, már az első lépéseitől követem a pályafutását, így volt időm tetőtől talpig megismerni, a képességeivel is tisztában vagyok. Azt hiszem, az egész világról nem tudnék hozzá hasonló riportert mondani. Még akkor is mindenki őt hallgatta, amikor már volt televízió. Én még ma is szívesen hallgatnám, főleg ha még én is játszhatnék a meccseken, amelyeket közvetít.”

Hegyi Iván
a Népszabadság sportrovatvezetője

„Nekem ő volt az ideálom, abban a tekintetben, hogy amikor otthon egyedül gombfociztam, akkor őt utánoztam, és hát akkor még egy magyar-olasz meccset is nyugodt szívvel meg lehetett nyerni a gombfoci-pályán. Beleképzeltem magam, hogy én vagyok a Szepesi, így aztán elég hamar egyoldalú kapcsolatba kerültem vele. Aztán mire felnő az ember, rájön, hogy Szepesi utánozhatatlan, belőle csak egy van. Amikor már ismert újságíró voltam, akkor is a példaképemnek tekintettem, én őt tartom a valaha volt legjobb magyar riporternek. Legnagyobb szakmai elismerésemként kezelem, hogy a barátságába, továbbá szerzőtársává fogadott.”

Novotny Zoltán
Magyar Rádió sportriportere

„Nekem szerencsém volt, hogy ötven évet dolgozhattam mellette. Hányszor, de hányszor hallottam intelmeit! A naprakészségről, a felkészülésről, az olvasás fontosságáról, a rokon műfajokban – írás, televíziózás – való munkálkodás, a sokoldalúság jelentőségéről. És arról, hogy a szépet, a jót vegyük észre, ne a rosszat, pártolói legyünk a sportolóknak, ne pedig ellenzői. Feltétel nélkül tisztelem magyarságáért. Tökéletesen tisztában volt és van vele, hogy a környező országokban, Erdélyben, Csallóközben, Bácskában, Kárpátalján, de a távoli Kanadában, Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztráliában élő magyarok is mennyire szomjazzák az anyaországból érkező sporthíreket. Éppen ezért hat évtized alatt mindent megtett, hogy sportműsoraink legalább egy része a felsorolt területeken is hallható legyen.”

Máté Pál
a Sport Televízió főszerkesztője

„Én 1991-ben kezdtem külsőzni a Magyar Rádiónál, és bár akkor már nem lehetett Gyuri bácsit minden nap látni az intézményben, de óriási élmény volt vele összefutni a folyosón, vagy bepillantani a szobájába, amikor ott volt. Akkor igazából már csak szerelemből csinálta azt, ami korábban a munkája volt. Olyan érzés volt ott látni és a közelünkben érezni, mint az lehetett, amikor korábbi fiatal futballisták a pálya széléről figyelhették Puskást vagy Albertet. Máig különös belegondolni, hogy volt egy évtized, amikor a Sport TV-ben úgymond a főnöke lehettem, és áldozatkész munkájának köszönhetően háromszáz adással gazdagodtunk az Akkor és most…sorozat révén, amelyben pótolhatatlan beszélgetéseket folytatott egykori neves sportolókkal. Nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozhattunk.
Hihetetlenül profi volt: gyakran előfordult, hogy felkészült egy hosszabb tudósításra, de az adás úgy alakult, hogy a töredékére maradt csak idő, ám ilyenkor sem jött zavarba, beszéd közben tudta úgy alakítani a szöveget, hogy mindent elmondjon, és az időből se csússzon ki. 1995-ben a Siófokon játszott Magyarország–Izrael találkozó volt az ő búcsúmeccse, emlékszem, akkor is ott állt mikrofonjával a pálya szélén, mint egész pályafutása alatt. Sokakra mondják ma túlzó módon, hogy élő legenda, de talán ő az, akinél nem érzem túlzásnak ez a szókapcsolatot. Isten éltessen sokáig Gyuri Bácsi!”

Sándor Károly
75-szörös válogatott labdarúgó

„Olyan ember, mint a Gyuri bácsi, nincs a világon. Ugyanolyan remek ember, mint amilyen remek riporter volt. Elsősorban úriember volt, aki nem vágta agyon azokat sem, akiknek valami nem sikerült a pályán, a gólokat pedig mindig kitörő örömmel közvetítette. Nem ismerek senkit, aki többet tudna a magyar futball történetéről, mint ő. Én jobbszélső voltam, ő meg a pálya szélén alig egy méterre volt tőlem a mikrofonjával, úgyhogy meccs közben sokszor őt hallgattam, miközben az ellenfél támadott a túlsó oldalon.”

Vass István Zoltán
a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportere

„Negyvenéves ismeretség köt hozzá. A tárgyak és az anyagi javak soha nem jelentettek számára semmit, annak ellenére, hogy még a Kádár-korszakban is olyan privilégiumai voltak, hogy nyugati autóval járhatott, de ezek igazából soha nem érdekelték. Egyszer a Rádió parkolójában egy használt Polski Fiatból szállt ki a jobb oldalon, és azért ott, mert a vezetőülés melletti ajtó elromlott, és eszébe sem jutott, hogy azt esetleg meg is lehet javítani. Egészen döbbenetes, hogy mennyire nem érdeklődött a gépek iránt. Úgy töltötte el az életét a Rádiónál, hogy egy magnetofont nem tudott bekapcsolni. És sehogy sem tudom rávenni, hogy megtanulja használni a számítógépet és a mobiltelefont. Moszkvában az olimpián egy szobában laktunk, én pedig éppen nagyon szerelmes voltam, és untam az olimpiát, mentem volna már haza, és megkérdeztem tőle: mikor lesz már ennek vége? Ő, akitől mi sem állt távolabb, mint az érzelgősség, csak annyit mondott halkan: >>Ne siettesd az időt, megy az mííagától! Ezt a bölcsességet azóta is észben tartom.”

Vitray Tamás
a DigiSport szerkesztő-műsorvezetője

„Minden kétséget kizáróan a magyar sportrádiózás legnagyobb alakja. Az alapokat az elődje, az ugyancsak kiváló Pluhár István rakta le, de Szepesi György a rádiós sportközvetítést az elérhető legmagasabb színvonalra. Természetesen ahhoz, hogy tehetsége kibontakozhasson, hogy népszerűsége minden addigi kollégájáét magasan felülmúlja, kellett a magyar sport legsikeresebb időszaka, a londoni tíz, a helsinki tizenhat aranyérem és az Aranycsapat nagy korszaka is. Ő azonban a sikerekhez méltó remeklésekkel volt a magyar sport kiváló krónikása. Csodálatos karrierje időtartamával Guinness-rekorder lett, és hadd tegyem hozzá, az évtizedek semmit sem változtattak közvetítései, műsorai színvonalán. Végül egy személyes vonatkozás: mint sporttelevíziós örök hálával kell tartoznom Szepesi Györgynek, mert szakmai tudásával etalon volt, szakmai tevékenységével megszabta az irányt és a szakmai csúcsot, ahová – ha vinni akarom valamire egy rokonszakmában – el kell jutnom. Ezúttal is köszönöm.”

Bölöni László
108-szoros román válogatott, BEK-győztes, a PAOK vezetőedzője

„Lábujjhegyen osontunk, amikor édesapám a fülét a recsegő, rossz rádiókészülékre tapasztva hallgatta Szepesi közvetítését, odahaza, az erdélyi Dicsőszentmártonban. Ahogyan a rádióban, ugyanúgy az életben is magával ragadott az egyénisége, a közvetlensége, a természetessége, rögvest a barátjává fogadott, magához ölelt.”

Nyilasi Tibor
az MLSZ sportigazgatója

„Az első, Gyuri bácsival kapcsolatos élményem 1967. május elsejéről való, amikor a felvonuláson két méterrel előttem ment, amint a helyszínről közvetített, édesapám pedig lefényképezte, és én máig őrzöm a fotót. MLSZ-elnökként pedig olyat tett értem, amit sohasem tudok neki meghálálni. 1979-ben nehéz időszakot éltem át, az argentin vébé után abbahagytam a futballt, már három hónapja nem jártam a pályán, amikor váratlanul Szepesi György és Sándor Károly csöngetett be hozzánk a szüleim lakására. Engem beküldtek a szobámba, miközben apám köpni-nyelni nem tudott, hogy mit keres itt két világhírű ember. Egy szó mint száz: visszavittek a focipályára. Amit a magyar futballnak a pályán jelentett Puskás, azt jelentette a pályán kívül Szepesi. Játékosra, edzőre sohasem haragudott, a futball szereplői szentek és sérthetetlenek számára.”

Dr. Pierre Huth
a párizsi elit magyar származású fogorvosa, a francia becsületrend tulajdonosa

„Szepesi György igazi úriember, negyven éve az életem része. A nantes-i repülőtéren ismerkedtünk meg, egy meccsre jött, hogy megnézze a magyarok következő ellenfelét. Hallottam, hogy valaki magyarul beszél, odamentem, és amikor megtudtam, hogy ez az amerikai színészre emlékeztető külsejű úr, aki előttem áll, Szepesi György, szinte letérdeltem előtte, hogy érzékeltessem, milyen nagy megtiszteltetés számomra azzal az emberrel találkozni, akit gyerekkoromban hallottam a rádióban futballt közvetíteni, mielőtt 1948-ban elhagytam Magyarországot. Együtt voltunk egy sor világbajnokságon, olimpián, és amikor megtudta, hogy hat nyelvet beszélek, bemutatott Joao Havelange FIFA-elnöknek, aki felkért a FIFA protokollfőnökének. A sportdiplomáciai pályafutásomat teljes egészében neki köszönhetem. Különlegesen intelligens, kedves ember, Magyarország büszke lehet rá.”

Mészöly Kálmán
világválogatott labdarúgó, korábbi szövetségi kapitány

„Nagyon régóta ismerem, volt szerencsém több olyan mérkőzésen is játszani, amelyet ő közvetített. 1980-tól az MLSZ-ben együtt is dolgozhattunk, amikor ő volt a szövetség elnöke, én pedig a szövetségi kapitány. Szép sikereket éltünk át együtt, kijutottunk a spanyolországi világbajnokságra is. Remek közös kalandjaink voltak, a vb előtt például egy dél-amerikai túrán vettünk részt, amelyen egy mérkőzést sem tudtunk megnyerni, ő pedig félve telefonált haza Buda elvtársnak: >>Nem tudtunk meccset nyerni, Buda elvtárs. Mit csináljunk most, menjünk haza?<< Én ekkor odaléptem, lenyomtam a telefont, és azt mondtam: >>Dehogy megyünk, maradunk, játszunk még pár meccset, nyerünk és minden rendben lesz!<< Így is történt, és attól kezdve szárnyalt a csapat, ki is jutottunk az 1982-es vébére.”

Mezey György
volt szövetségi kapitány

„Sportdiplomataként elsőrangú munkát végzett, az, hogy sok éven át a FIFA végrehajtó bizottságának tagja lehetett, önmagáért beszél. Lehetne sorolni nagy tetteit, mesélni róla jó anekdotákat, de a legfontosabb az összkép, amely róla kialakult az emberben. Ez pedig az, hogy mérhetetlen alázattal szolgálta a futballt, sohasem ismertem olyan embert, aki nagyobb szenvedéllyel szerette volna ezt a csodálatos sportágat.”

Címkék: Szepesi György

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.