Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2015. Május 19. 12:57, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Magyar Noel: Életem egyik legjobb motorozása volt!

Magyar Noel: Életem egyik legjobb motorozása volt!

Interjú Magyar Noel-lel az Esztergomi verseny után.

Ezüstéremmel tértél haza az MOTOCROSS RACE & PARTY WEEKEND-ről.

Kemény pályán erős ellenfelekkel harcolt a nap folyamán.

Miként értékeled a versenyedet?
- A versenyem a saját elvárásaimat túlszárnyalta, sőt másoknak is meglepetést tudtam okozni. Az első futamban a rajtot nem sikerült valami szerencsésen elkapnom, de ennek ellenére az első kör végére máris 3 helyet sikerült javítanom. A 15+2 maradék idejében szépen lassan küzdöttem magamat előre, egészen odáig hogy Karai Kristóf volt csak előttem. Az első futam végén fáradtnak éreztem magamat, szerintem életemben nem voltam még annyira elfáradva, mint akkor. Szerencsére következett 1,5 óra pihenés. Ebben az időben légszűrőcsere, tankolás, evés, ivás volt a porondon. Az idő nagyon gyorsan elszaladt, a második futam rajtjához mindenki hulla fáradtan állt oda, hiszen a 30 fok illetve por nagyon kivette az energiánkat. A második futam rajtját nagyon jól elkaptam, Busz Patrikkal jöttünk el elsőként, azonban jobban rajta volt az első kanyar ívén, így ő kezdhette meg az első kört az élről, és pedig mögüle. A verseny tempója az előzőéhez látványosan visszaesett, mindenki nagyon el volt fáradva, az alkarok be voltak állva. Ez meg is látszott rajtam is, a prestige kategóriából ketten is elém kerültek, azonban tartottam a kategória első helyemet. Mikor kikerült a tábla a célnél, hogy még 2 kör van hátra, ott kezdődött meg a harc saját magammal. A legnagyobb szenvedés volt kibírni azt a 1,5 kört. Hiszen sajnos a legutolsó kör felénél, elszakadt a lánc a quadomon.
De mivel a futam 75% át bőven teljesítettem így értékelhető voltam. Összesítettben 2. helyet szereztem meg a szombati nap folyamán. Aminek rendkívül örülök!
Életem egyik legjobb motorozása volt, nagyon jó pályán, fenomenális nézőkkel, akik lelkesen szurkoltak és segítettek engem. Az elszakadt láncot már pótolni tudtam, szóval kezdődhet, illetve folytatódhat az edzés a következő versenyig.

Voltak-e kalandjaid a pályán?
- Igen volt számos kalandom. Magamhoz mérten voltak szép, illetve nagyon elrontott ugrásaim is. Meglepetést okozott számomra hogy előzésnél nagyon jó íveket tudtam megválasztani. Valamint a lánc elszakadása is egy kalandnak tekinthető. A rajtgépes indulásra életemben most volt elsőnek lehetőségem, de jobban tartottam tőle, meg lehet vele birkózni.

Ha újra rajtolhatnál tennél-e valamit másként?
- Csak egyetlen dolgon változtatnék, a szabadedzés köreit sokkal lazábbra venném. Utána Ferencz Zolitól kaptam egy kis taktikai segítséget, amit az időmérő futamon sikeresen tudtam hasznosítani. Ezen kívül teljesen meg vagyok elégedve magammal.

Legközelebb hol találkozunk veled, milyen versenyen?
- A legközelebbi versenyem, a Somogybabodi Offroad Fesztivál lesz, ahol minden versenyszámban részt fogok venni. Következő hétvégén a Bács-Trophy bajnokság következő, soltvadkerti futamán veszek részt.
Később találkozhattok velem a saját MHSC pályánkon, ami Dad külterületén fekszik, valamint Ácson, Esztergomban, Pannonhalmán, remélhetőleg Nyáregyházán is.

Támogatóid:
- Támogatóim, továbbá is a szüleim, illetve barátaim. Egyelőre csak pár sikertelen szponzorálási ajánlaton vagyok túl, reméljük lesz ez jobb is.

Címkék: motorsport

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.