Hírek
2018. Június 11. 18:02, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Magyar zenészről szóló dokumentumfilm nyert hat regionális Emmy-díjat
Az Oláh Vilmos, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertmesterének főszereplésével forgatott The Violin Alone című dokumentumfilm hat regionális Emmy-díjat kapott a hétvégén Seattle-ben megrendezett díjátadón
- közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Rádió Zenei Együttesek Irodája. Az Amerikai Televízió-művészeti és -tudományi Akadémia (NATAS) északnyugati tagozatának díjait 55. alkalommal adták át június 9-én Seattle-ben.
A The Violin Alone című alkotást nyolc kategóriában jelölték, ebből hat mezőnyben, köztük a legjobb kulturális dokumentumfilm kategóriában a szakmai zsűri a filmnek ítélte a regionális Emmy-díjat. Az elismerést az alkotók képviseletében Eric Funk és Scott Sterling vette át. A regionális szervezet honlapja szerint a legjobb zenemű díját (megosztva) Eric Funk kapta, a legjobb rendezés díját pedig Scott Sterling. A legjobb hangért Jeremiah Slovarp, a vágásért (megosztva) Scott Sterling, az operatőri munkáért pedig Scott Sterling és Rick Smith kapott Emmyt.
A rádió közleménye szerint Eric Funk zeneszerző kifejezetten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertmesterének komponált egy szólóhegedűre készült versenyművet, aminek különlegessége, hogy a zenekari kíséretet is a művész szólaltatja meg hangszerén. A mű és Oláh Vilmos előadása a filmkészítőket is megihlette. Scott Sterling, a PBS amerikai közszolgálati csatorna producere azt a munkafolyamatot hangsúlyozta a dokumentumfilmben, ahogy a szerző és a művész létrehozzák a zeneművet.
A The Violin Alone tavaly Chicagóban is díjazott lett: a televízióra vagy videóra készült művészfilmekre koncentráló Amarcord Arthouse Television Awards legjobb dokumentumfilmnek járó díját nyerte el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor