Hírek
2022. Január 26. 12:04, szerda |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Már az újszülöttek is érzékelik a társas viszonyokat - kutatás
Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban.
A felfedezés, amelyről a Scientific Reports című folyóiratban számoltak be a kutatók, új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.
Mint az ELTE keddi közleményben olvasható, a nyelvevolúció legtöbb elmélete szerint a nyelv elsajátításához születésünktől fogva a nyelv belső nyelvtani szabályrendszerére vagy pedig a nyelvi jelek szimbolikus, absztrakt természetére kell érzékenynek lennünk. Arra azonban egyik elmélet sem tér ki, hogy vajon velünk született-e az a képesség, hogy érzékelni tudjuk a kizárólag emberre jellemző kommunikációs információátadást - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.
Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszékének kutatója és munkatársai hétfőn megjelent tanulmányukban arra jutottak, hogy ez a képesség velünk született.
"Azt már tudtuk, hogy az újszülöttek beszédre specializálódott agyterülete képes a beszédből 'kivonni' a nyelvi szerkezetet. Feltételeztük, hogy az agyterület további titkokat tartogathat, ha több beszélő közti párbeszédeket mutatnak meg a kisbabáknak" - magyarázta Forgács Bálint.
A kísérletben a kutatók hangszórókon keresztül háromféle módon játszottak le szavakat újszülötteknek. Az egyik esetben két különböző hang ismételte váltakozva a szavakat, a másikban egy hang mondta ki ugyanazokat a szavakat, a harmadikban pedig két hang ugyanazokat a szavakat ismételgette vissza egymásnak.
A bal frontotemporális régió (ideértve a Broca-területet) abban az esetben volt a legaktívabb, amikor különböző hangok ismételtek felváltva szavakat.
"Ez azt jelzi, hogy a nyelvi feldolgozást végző agyterületek már a születéskor aktívak, és nem kizárólag a nyelv struktúráját azonosítják, de a funkcionális nyelvhasználatra is érzékenyek" - magyarázta Gervain Judit, a Padovai Egyetem kutatója.
"Úgy tűnik, hogy ez a veleszületett rendszer az anya-csecsemő kettősön kívül eső, azaz harmadik felek közti információcserét, kommunikációt is érzékeli" - tette hozzá a kutató.
"Az eredmények szerint tehát velünk született mechanizmusok révén lehetünk képesek az emberi kommunikáció beazonosítására, ami új perspektívát nyit a nyelvevolúcióra is" - összegezték az eredményeket.
A beszámoló szerint az is újdonság, hogy a nyelvet nem csupán nyelvtani, strukturális jellegzetességei alapján fedezzük fel és tanuljuk meg, de használata, a beszélők és hallgatóság interakciós mintái alapján is.
"A kutatás elsőként mutat rá, hogy az újszülöttek nem csak azt képesek követni, ha valaki interakcióba lép velük, de azt is, ha a környezetükben lévő emberek egymással interakcióban vannak, akár úgy, hogy ők nem részvevői a kommunikációnak. Ez pedig azt mutatja, hogy az újszülöttek jóval érzékenyebbek a társas viszonyokra, mint korábban gondoltuk" - foglalták össze a vizsgálat eredményeit.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód
Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -
2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód
Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.
2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód
Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.