Hírek
2012. Szeptember 19. 15:09, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Maradhat tisztségében Dombóvár polgármestere
A Pécsi Ítélőtábla szerint nincs lehetőség az összeférhetetlenség kimondására Szabó Loránd független dombóvári polgármester ügyében - közölte az ítélőtábla szóvivője kedden az MTI-vel.
A táblabíróság keddi, jogerős végzésével helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék korábbi, elsőfokú végzését - írta közleményében Tóth Sándor. Emlékeztetett: a törvényszék augusztus 22-én elutasította a Tolna Megyei Kormányhivatalnak az összeférhetetlenség megállapítására irányuló kérelmét.
A kormányhivatal azt követően fordult a törvényszékhez, hogy Szabó Lorándot a Kúria januárban felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, egyben előzetes mentesítést adott számára. Az ítélet nyomán az összeférhetetlenséget a fideszes többségű dombóvári képviselő-testület időközben kimondta, a határozatot azonban a Szekszárdi Törvényszék eljárási hiba miatt megsemmisítette.
Az ítélőtábla indoklása szerint "a büntetőügyében előzetes mentesítésben részesült polgármester nem köteles számot adni korábbi elítéléséről, így esetében az önkormányzatokról szóló 1990-es LXV. törvény alapján összeférhetetlenség kimondására sincs lehetőség" - írta a szóvivő.
Kitért arra, hogy az önkormányzati törvény nem követel meg más jogszabályokban ismert feddhetetlenséget, Szabó Loránd ezért nem volt köteles a büntetőügyéről tájékoztatni a képviselő-testületet, a helyi választási bizottságot és a kormányhivatalt sem.
A 2002-ben az MSZP, az SZDSZ, a Centrum és a Szövetség Dombóvárért támogatásával polgármesterré választott, 2010-től független Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben követte el a bűncselekményt: képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a dombóvári önkormányzat összesen 211 millió forintot utaljon át a részben önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek, illetve a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nak pályázati önerő igazolására. A pénzt a cégek később visszautalták, így nem érte kár az önkormányzatot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!