Hírek
2014. Szeptember 11. 09:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól Kaposszekcsőn
A 70 évvel ezelőtti Holokausztra emlékeztek szeptember 10-én délután a Kaposszekcső határában levő Izraelita temetőben.
Először az iskolások olvastak fel részleteket egy zsidó kislány naplójából, aki nem értette mi történik körülötte, de semmiképpen sem akart meghalni. Majd Radnóti verssorai idézték meg a történelmet: "Oly korban éltem én e földön..." Majd az ősi zsidó szokás szerint egy-egy követ helyeztek el a sírokon. Ennek a szokásnak több magyarázata is megtalálható. George Bernard rabbi szerint kő, kavics illetve fű elhelyezése a síron a halott felé mutatott tiszteletünk jele, továbbá jelzi, hogy valaki meglátogatta a sírt. Richard Hirsh rabbi pedig úgy véli, hogy ez a hagyomány egy bibliai szokásból eredeztethető, melyben kőoszlopot emeltek a sír fölé, jelzésképpen. David Wolpe rabbi véleménye szerint, a szokás az ókori időkig nyúlik vissza, amikor a nyáj őrzője, miután a juhait reggel megszámolta, az állatok számával megegyező számú kavicsot vitt magával, majd este ezek segítségével győződött meg arról, hogy mind vissza is tért este. A kövek tehát azt szimbolizálják, hogy milyen drága és értékes minden lélek Istennek.
Majd Dr Kutas Péter emlékezett egy verssel a holokauszt áldozataira.
Utána Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövetének emlékező beszéde hangzott el. Beszédében kiemelte: sohasem szabad megfeledkeznünk az áldozatokról, a 80 vagy a 90 éves évfordulón ugyan úgy kell megemlékezni, mint a mostanin.
Fontos a megemlékezésnek az a része, hogy megértsük, mi történt akkor. Hogy emlékezzünk arra, hogy mit tesz az ember, ha kontroll nélkül tesz dolgokat. Kiemelte az oktatás fontosságát is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberi természet mire képes és nem szabad meghamisítanunk a történelmi tényeket, meg kell birkózni a történelmi felelősséggel.
Az eljövendő generációk miatt is fontos ez!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!