Hírek
2014. Július 30. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Megkezdte működését a bankszanálási alap
Megtartotta alakuló ülését a Szanálási Alap igazgatótanácsa, miután hatályba lépett az Országgyűlés által július 4-én elfogadott, úgynevezett bankszanálási törvény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
A hitelintézetek és befektetési vállalkozások által feltöltendő pénzalap célja, hogy az adófizetők helyett a szektor szereplői önmaguk finanszírozzák a bajba jutott intézmények helyzetének rendezését.
A Szanálási Alap irányító testületének egy tagját a nemzetgazdasági miniszter, két tagját a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelölte ki, míg a negyedik tag az Országos Betétbiztosítási Alap mindenkori ügyvezető igazgatója.
A törvény értelmében a Magyarországon székhellyel rendelkező hitelintézeteknek és befektetési vállalkozásnak kötelező csatlakozniuk az alaphoz. Az érintett pénzügyi intézményeknek augusztus 21-ig kell beküldeniük csatlakozási nyilatkozataikat az alaphoz. A csatlakozási díj a tagok jegyzett tőkéjének a 0,05 százaléka, amit két részletben kell megfizetniük: szeptember 4-ig a jegyzett tőkéjük 0,01, majd október 20-ig a 0,04 százalékának megfelelő összeget kell átutalniuk az alap számlájára.
Az uniós elvek szerint megalkotott törvény 2014. július 21-én lépett hatályba. A Szanálási Alap hozzájárul a pénzügyi közvetítői rendszer biztonságos, megbízható működéséhez, a stabilitás fokozásához. A törvény egyik alapelve, hogy a nehéz helyzetbe került intézményekben a kritikus funkciók mindig fenntarthatóak maradjanak, így a szanálás a fizetésképtelenségi eljárással szemben előnyös alternatíva legyen. A másik alapelv szerint a kisbetéteseket nem érheti veszteség: a százezer euró alatti betéteket a betétbiztosítási keretrendszer továbbra is védi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.