Hírek
2013. Január 11. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megmarad a gyulai kolbász - 2 millió forint törzstőkével alapították meg az új céget
Gyulahús Kft. néven önkormányzati tulajdonú céget alapított Gyula Város Képviselő-testülete. Az erről szóló határozatot, illetve a cég alapító okiratát szerdán rendkívüli testületi ülésen fogadták el a képviselők. Dr. Görgényi Ernő polgármester az ülést követő sajtótájékoztatón mutatta be a cég ügyvezetőjét Daka Zsoltot, illetve a kolbászkirályként is ismert Dékány Ferencet, akit a következő testületi ülésen választ meg a városvezető grémium – írja a Gyulai Hírlap.
A polgármester azt mondta, történelmi jelentőségű döntést hozott a képviselő-testület: megalapította a Gyulahús Kft. nevű, önkormányzati tulajdonú céget, aminek az lesz a feladata, hogy újraszervezze a gyulai húsipart; átvegye a Gyulai Húskombinát Zrt. dolgozói állományának nagy részét, megvásárolja azokat a termelőeszközöket a felszámolótól, amire szükség van; és tovább vigye azt a húsipari kultúrát, tradíciót.
Az új céget 2 millió forint törzstőkével alapították, és az elkövetkező napokban az új menedzsment üzleti tervet készít, amely a finanszírozási igényt is tartalmazza. Ennek alapján a következő testületi ülésen tőkeemeléssel biztosítják a működéshez szükséges összeget. Az eddigi kalkulációk alapján 700 millió forint forgóeszközt igényel a termelés legoptimálisabb finanszírozása. Ez lefedi az úgynevezett forgóeszközigényt, ami szükséges a 100 százalékos működéshez.
Dr. Görgényi Ernő elmondta, az elmúlt időszakban szakmai alapon is igyekeztek előkészíteni az új céget, olyan szakemberekkel tárgyaltak, akikre jó szívvel bízzák rá a gyulai húsipar újjászervezését. Az önkormányzat koncepciójának lényege, hogy az új társaságban a Gyulai Húskombinát jelenlegi másodvonalbeli vezetéséből a legkiválóbb szakemberek vegyenek részt, a korábbi vezetők közül pedig azok a tekintélyes és elismert vezetők, akik visszahozzák azt a tudást, húsipari szemléletet, ami az elmúlt időszakban hiányzott a cégvezetésből. A döntés üzenet a piacoknak és a vásárlóknak: a gyulai kolbász és májas nem csak volt, hanem van és lesz.
A Gyulahús Kft.-t két ügyvezető irányítja majd. Egymás között felosztott, világos jogkörökkel és hatáskörökkel látják el feladatukat a cégvezetők. A rendkívüli képviselő-testületi ülésen Daka Zsoltot, a húskombinát műszaki főmérnökét választották meg az új cég, a Gyulahús Kft. ügyvezetőjének. A helyi kolbászgyártásban ismert Dékány Ferencet pedig a legközelebbi testületi ülésen nevezik ki – derült ki dr. Görgényi Ernő tájékoztatójából.
A városvezető hozzátette: a Gyulahús Kft. már ebben a hónapban elkezd termelni. A cég irányításával megbízott szakemberek döntik el, hogy a Gyulai Húskombinát dolgozói közül kiket vesznek át.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.