Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2022. Október 02. 10:21, vasárnap | Kék hírek
Forrás: Ügyészség

Megpróbálta megerőszakolni a nőt, végül kirabolta

Megpróbálta megerőszakolni a nőt, végül kirabolta

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy ritkán lakott településrészen hazafelé tartó nő után fordult, megpróbálta megerőszakolni, majd elvette telefonját.

A vádirat szerint 2022. január 27-én, sötétedés utá,n a sértett egyedül gyalogolt Szigetszentmiklós külső részén, egy bányató melletti utcában hazafelé. Útközben összetalálkozott az elkövetővel, aki vele szemben sétált. Amikor elhaladtak egymás mellett a férfi a nő után fordult, majd követni kezdte. Az elkövető közeledni kezdett a sértetthez már eleve azzal a céllal, hogy akár erőszakot is alkalmazva vele szexuális kapcsolatot létesítsen.

Miután utolérte a nőt beszélgetést kezdeményezett vele. Egy ideig egymás mellett haladtak, majd a férfi a nő elé lépett, megfogta vállánál és egyértelművé tette, hogy vele közelebbi kapcsolatba akar lépni. A nő nem tudott szabadulni a férfi fogásából, aki őt időközben behúzta az egyik kerítés nélküli telekre. Ott a földre teperte, ránehezedett, majd lehúzta a hason fekvő nő nadrágját. A segítségért kiáltó sértett száját ekkor az elkövető befogta és fejét hátrafeszítette. Ezután megpróbált a sértettel közösülni, ami a nő védekezésének köszönhetően nem sikerült.

Ekkor a férfi felfigyelt arra, hogy egy autó közeledik az utcában, így felhagyott a cselekményével. Magához vette a sértett elejtett mobiltelefonját, majd a helyszínről elmenekült.

A szigetszentmiklósi rendőrök öt nap alatt elfogták a férfit, aki ellen a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntettének kísérlete és kifosztás bűntette miatt emelt vádat.

Az elkövető elfogásáról a rendőrség készített videót.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült