Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Május 05. 14:54, péntek | Sport

Metabond Man és Dragracing

Metabond Man és Dragracing

Beszélgetés Szabó István Dragversenyzővel a május 13-14-én kiskunlacházán megrendezésre kerülő dragracing.hu autós-motoros gyorsulási verseny előtt.

Mielőtt erről a versenyről kérdeznélek, mesélnél a portálolvasóknak az eddigi motoros pályafutásodról?

Sziasztok! Szabó Istvánnak hívnak, bár motoros Barátaim csak COCÓ néven ismernek. Észak-Komáromban lakom Szlovákiában, a felvidéken.

- 2001-ben kezdődőtt a motoros gyorsulási versenyek világa nálam, amikor vettem egy 1993-as évjáratú, Amerikából behozott Honda CBR900RR-t. Akkoriban a Hungaroringen voltak az éjszakai gyorsulási versenyek megrendezve. Egy műszaki boltban dolgoztam és a műszak végén 18 óra után motorra pattantam, Kolégáim autóba, volt, hogy kettőbe is és elhúztuk a csíkot a Ringre. Érdekességképpen megjegyzem, hogy az első versenyen az előkelő 2.helyen végeztem. Ez adott egy afféle önbizalmat, hogy talán ehhez értek és ez megy nekem. Utána a második versenyen az elődöntőbe már csúszós kuplunggal álltam be és úgy is a 3.lettem.

- 2002-ben eladtam a vasat és rossz invesztícióba fektettem az árát. Volt olyan ,,szerencsém´´, hogy januárban vették meg és gondoltam, míg kijön a márciusi jó idő, kicsit kamatoztatom a zsét, de a teljes összeget (és még azon felül is) elbuktam. Így jött egy kis kényszerpihenő.

- 2005-ben szert tettem egy Suzuki RF900-asra, mely 1997-es évjárat volt. Ekkor már elkezdtem kisebb falusi versenyeken részt venni kisebb-nagyobb sikerrel. 2008-ban vettem egy új Honda CBR1100XX-et, mellyel folytattam ezt a tevékenységet. 2009-ben párom, Kata is vett egy Honda Shadow 750-est, szintén a komáromi HONDA Komfront kft-nél és akkor vettük az irányt, hogy jól megnézzük magunknak a fertőszentmiklósi repülőteret. Ezen a helyen kezdtem el a komolyabb pályafutásomat. Igaz a gép továbbra sem volt bikaerős, könnyűnek meg még annyira sem mondanám, tehát sok esélyem nem volt vele.

- 2010-ben felkerültek a Yoshimura kipuffancsok és 2011-ben először látogattam meg Végh Jana mestert az Ő gyöngyösi tuningműhelyében. Addig csak 1-2 versenyre mentünk oda és maradtak a Szlovákiában megrendezett kisebb versenyek. 2011-ben viszont úgy döntöttem, hogy hamár pénzt és energiát tettem a mociba, akkor végig kellene csinálni egy egész kupasorozatot. Ez annyira összejött, hogy abban az évben az éves összetettben már a 2. helyen végeztem.

- 2012-ben ugyan ezt az eredményt értem el, amikor teljesen elegem lett abból, hogy jöttek az erősebb ZX12-esek és a Hayabusák. Elegem lett az esélytelen küzdelemből és eldöntöttem, motort cserélek. Sikeresen eladtam imádott XX-emet és gondolkozóba estem, hogy mi lenne a megfelelő utód. Sajnos a Hondának akkor, s azóta sem volt a modellpalettáján 1.000+os gépállat, így a maradék 2 márkából kellett választanom, melyeknek volt ilyenjük. Mivel a sólymokból már eléggé tele volt a hócipőm, így gondoltam viszek egy kis vérfrissítést a gyorsulási versenyek világába és 2012 karácsonyára megleptem magam egy KAWASAKI ZZR1400-assal. Ezzel az általam látogatott versenyeken szinte senki nem versenyez, tehát kicsit más lehetek, mint a többiek. Igaz a nagy teljesítmény, alapban 200LE, itt nagy súllyal párosul, 268 kg, mely hátrány ebben a szakágban. De az 1.441 köbcenti és a 166 nm nyomaték előny lehet.

- 2013-ban kezdtem tehát ezt a gépet hajtani, az első szezonban teljesen szűzen. Nagy nehezen le tudtam menni a 10 másodperces álomhatár alá, a szezon végére 9,861 lett a legjobb időm a 402 méteres távon. Abban az évben végre BAJNOK lehettem a Fertőszentmiklósi repülőtéren megrendezett kupasorozatban. Több rendezvényen is sikeresen szerepeltem, de éves viszonylatban kevés eséllyel indultam volna a már tuningos sólymok és egyéb szuperkönnyű gépállatok ellen. A 2014-es évben meglátogattam Varga Tamás Barátom csornai VT Racing Tuning szervizét, ahol a kisebb- nagyobb átalakításoknak köszönhetően már 235-240 lóerőre izmosodott a ZIZI. Volt itt hengerfej tuning, elfokolás, gyári agy átprogramozása. Súlycsökkentés céljából felkerült egy full titán BÓDIS rendszer, ami a gyári 19,5 kg helyett mindössze csak 4,1 kg lett. Ezzel a teljesítménnyel az év végére a legjobb időm 9,71 sec lett. Úgy Fertőn a STREET 1000+ kategóriában újra az első lettem. Elmerészkedtem a kiskunlacházai kupasorozatra is, ahol a 900+TOP kategóriában már az éves összetettben a 2.helyen végeztem. Továbbá a Szlovák kupasorozatban az SŠA rendezésében az éves 3.hely jött össze. Mivel ezekkel az eredményekkel még mindig nem voltam teljesen megelégedve, így 2015-ben újra meglátogattam Végh Jana műhelyét, ahol a Mester további 20 lóerővel gazdagította a ménest. Ezzel, az immár szerinte mért 257 lóerővel indultam neki nagy bizalommal a 2015-ös verenyszezonnak, 5 különböző szériában. A 21 darab verseny eredményei pedig ezek lettek. Minden versenyen dobogón állhattam, egyszer voltam 3., hat alkalommal 2. és TIZENNÉGYSZER sikerült a dobogó 1.helyére állnom. 2 Szlovák és 3 Magyar kupasorozatban 6 kiértékelés történt, mivel a kunmadarasi és kiskunlacházai összetett alkotta a MAMS bajnokságot. Csak Kunmadarason voltam a második, a többi sorozatban, összesen 5-ben aranyérmes lettem. Ez az eddigi legjobb évem, mely annak is köszönhető, hogy szerencsémre nem esett egy alkalommal sem több verseny egy hétvégére, ami sajnos idén lesz. Sajnos ezért is esélytelen minden sorozatban komolyabb eredményt elérni, mivel, ha kihagyunk egyet, akkor több fokkal is lejjeb csúszhatunk az áhított dobogónk legfelső fokáról. A 2016-os évben minimális változtatás történt Boris Mentel barátom MOTOMAX nevű érsekújvári műhelyében, mivel az év elején egy teljes motorgenerált kapott a blokk. Ki lettek cserélve a főtengely- és hajtókarcsapágyak és szinte az egész sebességváltó. Ez elvitte a további fejlesztésekre áldozható pénzmennyiséget és csak egy padolásra és egy előgyújtás szabályzóra futotta, ami további +4 lóerőt hozott. A KONKURENCIA kicsit feljött rám, de még így is a 2 szlovák versenysorozatban és a kiskunlacházai POCO-LOCO versenyen az éves összetettben az 1.helyen zárhattam. KUNMADARASON sajnos csak a 4.hely jött össze. Ehhez hozzátenném, hogy a reakcióidőm lassulni látszik, mert 2 alkalommal az egész napos 1.helyemről estem ki a középdöntőben.



Nem unatkoztál az utóbbi hónapokban. Mit is alkottatok, mire is jó eddig az új fejlesztés?

- Igen, a 2017-es évben újra VT Tuningszervizes átépítés történt Varga Tamás Barátom csornai műhelyében. Az átépítés lényege, hogy az új Szuper D1000-es kategóriába tudjak indulni. Ehhez még a tél során rendeltem villahosszabbítót, első és hátsó lehuzatókat, nagyobb fogaskereket és egyéb apróságokat. Tamást megkértem, hogy a kuplungot is építse át bovdenesre, mivel több versenyző szerint is az jobban kezelhető, mint az olajos. Tehát a motor futóműve le lett engedve, huzatva és ki lett toldva a hátsó lengőkar is 30 centivel. A lábtartók hátrébb kerültek, aminek köszönhetően jobban rá tudok feküdni a tankra. Így a motor légellenállása kisebb és jobban siklik a pályán. Az üléspozíció is át lett szabva és a súlycsökkentés céljából jópár idomrész le lett szerelve a mociról. Az a baj, hogy ehhez a motorhoz szinte csak Amerikában kapni tuning cuccokat, mindent onnét kell rendelni. A könnyítés további részében kiszereltük az első lámpákat is és én is keményebb fogyókúrába kezdtem. Mivel a motorral együtt az összsúlyunk kb.330 kg, így a sokkal könnyebb motorokkal és pilótáikkal szemben a küzdelem elég nehézkes.

Címkék: drag, Sport, technikai sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.