Hírek
2012. Március 30. 14:19, péntek |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Michelisz visszatér a valenciai dráma helyszínére
A hét végén a spanyolországi Valenciában folytatódik a túraautó-világbajnokság 2012-es idénye.
A mezőny, közte a Zengő-istálló két magyar pilótája, Michelisz Norbert és Wéber Gábor, nem az Formula–1-es Európai Nagydíjnak otthont adó kikötői aszfaltcsíkon, hanem a gyorsaságimotoros-vb-ből ismert Ricardo Tormo-versenypályán száguld majd.
Michelisz és Wéber is nagyon jól ismeri a pályát, s kiváló emlékeik is vannak róla: Michelisz 2009-ben a SEAT León Európa-kupa nyitó futamán az első rajtkockából aratott magabiztos győzelmet, míg Wéber ugyanebben a sorozatban 2010-ben itt biztosította be bajnoki címét.
Michelisznek a WTCC eddig nem sikerült maradandót alkotnia a négy kilométeres pályán, 2010-es bemutatkozó évében pont nélkül zárta a versenyhétvégét, a tavalyi évben pedig az utolsó kanyarban csúszott le a dobogóról, pedig hősiesen küzdött a három gyári Chevrolet-vel.
„A monzai idénynyitóhoz képest Valenciában nehezebb lesz felvenni a lépést az élmezőnnyel, a mezőny nagy része ugyanis hat hete négynapos kollektív teszten járt itt. A ROAL-csapat több mint 4000 kilométert tett meg ezen a teszten, mi ennyit megyünk egész évben" – mondta Michelisz, aki a világbajnoki pontversenyben egy forduló után hat ponttal a 11. helyen áll, a privát csapatok pilótái számára kiírt Yokohama Driver's Trophy értékelésben tizenegy ponttal az 5. pozíciót foglalja el.
„Ha elég meleg lesz, versenyre kelhetünk az elsőkerék-meghajtású vetélytársainkkal versenytávon, de az időmérőn nehéz dolgunk lesz bejutni az első tízbe, márpedig ezen a pályán az időmérő kiemelt fontosságú, mert nincs sok előzési pont – folytatta Michelisz. – Mivel Gábor is nagyrészt megbarátkozott már az autóval Monzában és a valenciai pályát jól ismeri, arra számítok, hogy az első pillanattól kezdve hasonló lesz majd a tempónk, és ha az időmérő mindkettőnknek jól sikerül, a versenyen talán tudjuk egymást segíteni."
Wébernek nincs még világbajnoki pontja, a függetlenek között azonban három megszerzett pontjával 7. a rangsorban.
„Jó érzésekkel térek vissza Valenciába, mert a bajnoki cím mellett 2008-ban itt kezdtük a nemzetközi pályafutásunkat is a csapattal és Norbival közösen. A pályaismeretünkön nem fog múlni – mondta Wéber. – Az autóval valahol kilencven százalékon állok, a lényeget már megéreztem belőle, a finomságokat azért még tanulnom kell. Teljesen más jellegű pálya következik, és elméletileg kedvez a BMW-nek, úgyhogy remélem, előrébb fogok jutni, mint Monzában. A cél az időmérőn a legjobb 12 közé kerülés, és minél több privát bajnoki pont gyűjtése."
A vb-pontversenyben a két monzai futamot megnyerő vb-címvédő, Yvan Muller vezet. Az időmérőt szombaton az Eurosport2 14 órától, a versenyeket vasárnap 14.15-től, illetve 17 órától az Eurosport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.