Hírek
2019. Május 27. 16:04, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat a fővárosban

Kétmilliárdos költségvetési csalás ügyében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy bűnszervezet ellen, melynek tagjai az őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket 2013 és 2017 között.
Egy 59 és egy 44 éves férfi színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító, részben egymásra épülő és együttműködő bűnszervezeteket irányított és működtetett a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságok adófizetési kötelezettségének csökkentéséért, illetve elkerüléséért – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a bűnszervezethez köthető gazdasági társaságokkal jellemzően vagyonvédelemmel foglalkozó fővállalkozók képviseletében eljárt emberek kötöttek színlelt szerződéseket, így a munkavállalóik foglalkoztatása után keletkező közterhek látszólag nem az általuk képviselt társaságnál keletkeztek, és a számlázási láncolatban alattuk elhelyezkedő társaságoktól befogadott valótlan tartalmú számlákkal az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket is csökkenteni tudták.
A jogalkotó a többszöri alvállalkozás kizárásával, majd a fordított adóztatás bevezetésével folyamatosan „fehérítette” az őrzés-védelmi szektort, azonban az irányító vádlottak a munkaerő-kölcsönzési rendszer beépítésével és kettős foglalkoztatással igyekeztek a költségvetést károsító cselekményt a megváltozott feltételekhez igazítani – ismertette a közlemény, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akció keretében elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait.
A Fővárosi Főügyészség a láncolatban érintett 66 ember többsége ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban 22 úgynevezett stróman ügyvezetőt közokirat-hamisítással vádolnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban