Hírek
2015. Október 29. 08:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fotó: www.kisber.hu
Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma
Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk a halottakért, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is.
A gyertya fénye azonban nemcsak az örök világosságot jelképezi, annak lángja veszélyt is jelenthet. A statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma.
November elsején Mindenszentekkor és az azt követő Halottak napján, valamint az itthon is egyre elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy ezeket könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a szabadtéren a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.
Fontos, hogy a temetőben csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre helyezni, ügyelve arra, hogy a közvetlen közelben ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a keletkező hő lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett díszítéseket, koszorúkat, virágokat. A mécsestartót olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel rendelkező kegyeleti mécses.
A Halloweent jelmezben ünneplők körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen ezek a jelmezek gyakran jól éghető, könnyen meggyulladó anyagból készülnek. A töklámpások használata látványos, ugyanakkor veszélyes. Kihelyezésükhöz fontos a megfelelő hely megválasztása, illetve olyan mécses használata, ami szeles időben is biztonságosan égethető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:19, kedd | Helyi
Kisfiú 2025 első dombóvári kispolgára
Gergő január 5-én 12 óra 4 perckor született, anyukájával együtt jól vannak.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Január 03. 11:03, péntek | Helyi
Változik a zöldhulladék-szállítás Dombóváron
Dombóvár településen a zöldhulladék elszállítására a korábbi gyakorlattól eltérően 2025. januártól kéthetente kerül sor.
2025. Január 02. 08:55, csütörtök | Helyi
Szilveszteri Futás 32. alkalommal Dombóváron
A Szilveszteri Futáson rengeteg fiatal sportoló állt rajthoz és egyre többen vesznek részt az eseményen családok a legkisebbekkel együtt.