Hírek
2021. Május 31. 09:37, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Mixiék megérkeztek
Csomós Miklós és Nagy Attila újra remek teljesítményt nyújtott és még közelebb került kitűzött céljukhoz, első abszolút futamgyőzelmük megszerzéséhez.
A magyar ralibajnokság első futama, a Boldogkő Rali után talán némileg még túlzás lett volna kijelenteni, de a május közepén tartott Ózd-Eger Ralit követően megerősítést nyert a tény: Mixiék megérkeztek a bajnokság élmezőnyébe!
Várakozásokon felül teljesített a skodás csapat az ózdi és egri ralipályákon is, a mezőnyhöz képest jóval kevesebb R5-ös tapasztalattal ugyan, mégis folyamatosan hozták a TOP5-ös szakaszeredményeket. Ebben az időjárás sem zavarta meg a fiatal párost, szárazon, szakadó esőben és váltakozó körülmények között is ott tudtak lenni a leggyorsabbak között.
„Életem egyik legjobb napját zártuk, végre két napos a verseny, rengeteg néző van, nagyon élvezzük és örülünk neki, hogy ilyen sokan szurkolnak nekünk. Megtapsoltak minket, ujjongtak, ez a legjobb érzés. Emellett gyorsan is mentünk, jó tempóval, tudatosan küzdöttünk ma” – összegzett az első napot követően Nagy Attila.
A szombati ózdi pályákat vasárnap az egri szakaszok követték és a beígért eső sem maradt el. Ezzel az autóval még sosem mentek vizes gumival és ekkora esőben a fiúk, ez az első kör eredményein némiképp meg is látszott, azonban körről körre egyre közelebb kerültek a legjobbakhoz, a végén pedig kockáztatni is mertek az abszolút harmadik helyért vívott óriási csatában. Az utolsó két szakaszra két slick gumit is felraktak és mindent beleadtak, hogy a dobogón fejezhessék be a futamot.
Csomós Miklós így értékelt a célban: „nagyon jó a világsztárok között menni, ugyanakkor nem tudom mennyire reális az az eredmény, amit most újra elértünk. Jól látszik, hogy szárazon már fel tudjuk venni velük a versenyt! Nagyon örülünk ennek a harmadik helynek, a Salgó Rali előtt szeretnénk végre egy egész napos tesztet, amire idén eddig még nem volt lehetőségünk. Bízom benne, hogy azt követően még tovább tudunk gyorsulni és még közelebb kerülünk majd a többiekhez.”
Két futam után két dobogós helyezéssel az összetett második helyéről várhatja a Csomós-Nagy páros a bajnokság harmadik futamát, a Salgó Ralit. Folytatás június első hétvégéjén a klasszikus salgó gyorsaságikon!
Köszönjük együttműködő partnereinknek:
Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, Petrovics Csaba, Vinex Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, Hídépítő Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, Tau- Trade Bt, Északmagyar Téglaipari Kft, UJGOLD Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, HANKOOK Racing Tires- RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.
Fotó: Rallye Dream Blog
- Béres Gábor -
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.