Hírek
2021. Március 01. 09:07, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Nagy Attila: Orfűn tesztelünk a Salgó Rallye-ra
Csomós Mixit és Nagy Attilát megtréfálta az időjárás, nem versenyezhettek a Winter Rally Covasnan, ezért az Orfű Rallye-ra - ami sokaknak a bajnoki nyitány főpróbája lesz - kettőzött erővel készülnek.
Nagy Attilával beszélgettünk.
Amikor legutóbb felhívtalak, akkor éppen a Covasna Winter Rallye-ra utaztatok.
Igen, ez így volt ígértem is, hogy beszámolok az erdélyi élményeinkről. Nagyon izgalmas februárnak néztünk elébe, aminek a legjobban várt pillanata mégis elmaradt. Már harmadik napja élveztük Szabó Gergőék vendégszeretetét, készültünk rá, hogy végre a Skodánkat is megjárassuk a hóban, felhőtlen, vidám csapatásra vágytunk, ám este nyolc óra körül jött egy E-mail, - nem is teljesen váratlanul - hogy eltolják a verseny időpontját, mert nincs elegendő hó a pályákon.
Elolvadt mindenütt, hiszen +8 fok is volt napközben. A futamot végül, két héttel később tartották meg, akkorra alaposan lehűlt az idő, és a várt csapadék is megérkezett, de mi ezt már sajnos nem tudtuk kivárni. A munkánkkal nem tudtuk összeegyeztetni az új dátumot, nem lehetett mást tenni, haza kellett utaznunk. Ennek nem örültünk, de így is rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Hószánoztunk, feljutottunk a Madarasi Hargitára, voltunk a Békás szorosban, snow board-oztunk és megismerkedhettünk az erdélyi emberek önzetlen vendégszeretetével. Nem lehet kérdés, hogy a Covasna Winter Rally ottmarad a bakancslistánkon és az is biztos, hogy visszatérünk, mert autózás nélkül is szenzációsan éreztük magunkat a csodaszép tájakon. Reméljük, 2022-ben ismét megpróbálhatjuk.
Hazajöttetek és…
…és a csapat szinte azonnal nekilátott az autó újbóli átépítésének, mert a havas pályákra, murvára való futómű került a Skoda Fabia R5-ünk alá. Atomjaira lett újra bontva a kocsi, ismét átnéztek mindent a srácok, hogy még véletlenül se legyen egyetlen gyenge láncszem sem a rendszerben. Leszedtük a karosszériáról a tavalyi dekorációt, 2021-re újjal készülünk, ami hamarosan felkerül az autónkra. A Covid járvány nem tudta kioltani bennünk a tüzet, gőzerővel készülünk a szezonra, jó lenne idén akár már egy futamot is nyerni, valamint a legjobb három közé mindenképpen szeretnénk valahogy beférni a bajnokság végére.
Hol kezdődik meg a versenyszezon nektek?
Folytatjuk a tavaly megkezdett együttműködésünket a Rabócsiring Kft-vel, ezért mindenképp a máriapócsi aszfaltcsíkon kezdjük a visszarázódást. Ha a Covid és a korlátozások lehetővé tennék, akkor ezt szeretnénk egybekötni egy partnertalálkozóval és szeretnénk néhány szurkolónak is átadni az R5 adta élménybombát.
Az első éles futamot természetesen mi is a Salgó Rallye-n futjuk majd, de előtte március 13-14-én ott leszünk az Orfű Rallye-n. Nagyon szeretjük a mecseki pályákat, pláne azóta, hogy 2017-ben, a Baranya Kupán sikerült megszereznünk a Rally2 Bajnokság abszolút bajnoki címét. Mindketten keményen edzünk, Mixiről és rólam is leugrott néhány kilogrammnyi testsúly. Innentől már csak mentálisan kell összekapni magunkat, hogy a tavalyitól még összeszedettebbek lehessünk a versenyhétvégéken. Orfűn igaz csak tesztelni fogunk, de lazsálni biztosan nem, mivel arra törekszünk, hogy a Salgó Rallye-n, élesben, már a lehető legjobb formában állhassunk oda a rajtvonalhoz.
Végezetül szeretnék az olvasók figyelmébe ajánlani egy összefoglaló videót Mixi eddig pályafutásáról, a tavalyi évünkről és az idei kilátásokról:
Figyelem!!! Az első néhány perc a nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket tartalmaz!!!
Külön szeretnénk megköszönni a Film készítőjének munkáját, Tóth Pistabácsi ősidők óta jelen van a magyar autósportban. Nagyon megtisztelő, hogy figyelemmel kíséri és megörökíti a versenyeinket!
Köszönjük együttműködő partnereinknek:
T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, AURUM FRONS GRAND KFT, RabócsiRing Kft, Balázs-Diák Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Magyar Trans Kft, Heda-Sped Kft, Tau-Trade Bt, SoldoBau Mélyépítő Kft, UJGOLD Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, K-N Transz Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, RSZ- Kő Kft, HANKOOK Racing Tires - RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.
- Salánki Gábor -
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.