Hírek
2013. Április 28. 12:04, vasárnap |
Sport
Forrás: mno.hu
Nagy László: Ez botrány
Nagy László szerint nagy szerepe volt a játékvezetőknek is a Kiel győzelmében. Fazekas Nándor is megjegyezte, hogy az MKB Veszprém rengeteg kiállítást kapott. Vasárnap egyébként kiderült: a szombati ellenféltől igazol a magyar bajnok.
Nagy László, az MKB Veszprém válogatott átlövője szerint a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcban a német sztárcsapat továbbjutásában nagy szerepük volt a játékvezetőknek is. „Elképesztő két meccsen vagyunk túl a Kiel ellen. Nem ezt érdemeltük. Sajnálom, hogy egy Kielt így kell segíteniük a bíróknak! Botrány EHF...” – írta Twitter-oldalán Nagy László – utalva az Európai Kézilabda Szövetségre (EHF). Nagy egyébként az első mérkőzésen 11, a szombati veszprémi visszavágón pedig 5 gólt szerzett. A két csapat első összecsapásán Németországban sokáig vezetett a Veszprém, de a játékvezetők a hajrában több kétperces kiállítással sújtották a magyar bajnokot, amely így egygólos vereséget szenvedett. A szombati találkozón kulcsfontosságú pillanatokban történtek hasonló esetek, a dán játékvezető páros számos ítéletével borzolta a hazai közönség kedélyét, a németek pedig ismét egygólos sikert arattak. A Kiel végül kettős győzelemmel, 61–59-es összesítéssel jutott a sorozat kölni négyes döntőjébe.
Nehéz ilyenkor bármit is mondani
Nehéz ilyenkor bármit is mondani – mondta a meccs után Fazekas Nándor, az MKB Veszprém kapusa. „Gratulálok a Kielnek, ilyen a sport, csak egy juthat tovább. Rengeteg kiállítást kaptunk, ez nekem most a meccs után nagyon fájó. A Kiel ezeket profi módon és hatékonyan használta ki” – állapította meg Fazekas. Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője szerint az első félidő jól sikerült, a második félidőben viszont nem tudtak hatékonyan támadni, mert a Kiel mind az 5+1-es, mind a 3-2-1-es védekezést jól hajtotta végre.
„Gratulálok a Veszprémnek, nagy csata volt”
Alfred Gisslason, a Kiel vezetőedzője elmondta: tisztában voltak vele, hogy a veszprémi csarnokban játszani a legnehezebb a világon. „Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de nagyon jól játszottunk, különösen a második félidei védekezésünk volt kiváló” – értékelte a meccset.
Marko Vujin, aki tavaly nyáron pont Veszprémből igazolt Kielbe, elmondta: nagyon nehéz volt Veszprémben játszani, az elején zavarban is voltak, de utána összeszedték magunkat. „A saját játékunkat tudtuk játszani, és a második félidei védekezésünk jelentette a győzelmet” – vélte Vujin. Hozzátette: szomorú volt, amikor megtudta, hogy a Veszprémmel játszanak, mert véleménye szerint mindkét csapatnak a Final Fourban van a helye. „Gratulálok a Veszprémnek, nagy csata volt” – mondta.
Kielből igazol a Veszprém
Vasárnap délelőtt a Veszprém azt jelentette be honlapján, hogy a következő szezontól náluk folytatja pályafutását Momir Ilic, a Kiel szerb válogatott kézilabdázója. A magyar klub hároméves szerződést kötött a 31 éves átlövővel, aki szombaton még a Veszprém Arénában ellenfélként két góllal – az első meccsen pedig négy találattal – járult hozzá csapata továbbjutásához a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ilic 2009 óta erősítette a Kielt, amellyel többek között német bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.