Hírek
2014. November 06. 10:01, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Nagy reményekkel az FRT-n!
Interjú Kovács Sanyival a Kiskunlacházi FRT futam előtt.
Egy két napos, Opel Astrával való teszt után két héttel már élesben is megméretteted magad egy Opel Tigra nyergében Kiskunlacházán az FRT-n.
- Igen, ez így igaz. A két héttel ezelőtti, két napos teszt, több szempontból is meghatározó volt számomra a jövőmre nézve. Az idő kedvezett nekünk és sikerült kipróbálni az autót száraz és vizes pályán is, ezen kívül többféle gumikat is tesztelhettem, változó tapadás mellett.
Az időjárásnak köszönhetően, megtanultam minden körülmények között hatékonyan és biztonságosan kezelni az autót, megtaláltam az ideális íveket és a pontos féktávokat is.
- A Rallye-ban nagyon fontos, hogy tudjunk alkalmazkodni a változó időjárási körülményekhez is, mivel a versenyek száraz, esős, havas, jeges körülmények között is zajlanak majd. Nagyon fontos, hogy érezzem az autót, tudjam a viselkedését, helyes ívek, féktávok megtalálása, minél nagyobb tempó és határokon való autózás.
- A teszt után, nagy reményekkel vágok neki a következő FRT-s megmérettetésemnek, november 8-án, Kiskunlacházán.
Tudom, hogy két külön autó és más más pálya, de mi az, amit kamatoztatni tudsz majd az FRT-n?
- A két versenyautó között különbséget kell tenni. A Kupás Opel Astra a gyorsasági szakágban versenyzett, míg az Opel Tigra viszont kifejezetten rally-ra alkalmas. Mind a két autónak megvannak az előnyei és a hátrányai is az adott pályákon.
- A gyorsasági és az FRT-s pálya között sok a hasonlóság, ezért, amiket megtanultam a két napos teszt alatt, azokat tudom alkalmazni a mostani versenyen is. A Tigra sokkal dinamikusabb is, mint az Astra, hirtelen visszafékezés után is nagyon jól gyorsul, ami itt még inkább az előnyömre válik.
Egy igen változatos, hol tempós, hol erős visszafordítóval megáldott lacházi versenyen veszel részt, november 8-án.
Mennyire elég a két pályabejárás, ahhoz, hogy memorizálj és a négy mért futamot a lehető legjobb idővel teljesíts?
- A mostani a negyedik FRT-s versenyem, amin részt veszek. Az első versenyen még nagyon figyelnem kellett a pálya vonalvezetését, mivel szokatlan volt számomra a kialakítása. A rendezők a gumikkal való ívek kirakását is és a helyes irányt mutató nyilakat is, mindig számomra egyértelműen helyezik ki. A pálya nyomvonalát minden alkalommal változtatják, ami nagy kihívás számomra, mivel nagyon szeretem a technikás pályákat.
- A 2 bemelegítő kör alatt erősen koncentrálok és memorizálom a pálya kialakítását, a helyes íveket, féktávokat, illetve figyelem, hogy hol kell határon autóznom.
- A négy mért körben alkalmazom az előtte berögzített információkat és a legjobb tudásom szerint, a tőlem telhető, legjobb időket produkálom.
Tudom, hogy sokan a kupát is szívesen begyűjtik a verseny végére, de ha jól tudom, te többre vágysz.
- Minden versenyen, a tőlem telhető legtöbbet hozom ki magamból, viszont nagyon erős a mezőny és vannak nálam sokkal tapasztaltabb versenyzők is, ezért nagyon nehéz a dobogós helyeken végeznem, jelenleg. A tanulás, tapasztalatszerzés részemről folyamatosan történik ezeken a versenyeken. Minden alkalommal, egyre közelebb kerülök a dobogós helyezésekhez. A céljaim között van, hogy minél több kupát szeretnék összegyűjteni a jövőben.
- Ebben a Kupa-sorozatban, számomra a FŐ CÉL mégsem a serlegek gyűjtése, hanem a tapasztalatszerzés, ezen kívül, hogy minél több verseny kilométer szaporodjon a lábaimban.
- Sajnos, a gyorsasági pályákon az évszakok változása miatt és egy adott hőmérséklet alatt már nem lehet tesztelni.
- A 2016-os évben szeretnék indulni a Túraautó Gyorsasági Országos Bajnokságban, ezért az FRT-kupa kiváló gyakorlási lehetőség számomra.
Köszönöm az Interjút!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.