Hírek
2015. November 24. 11:40, kedd |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: silvanusforestry.com
Nagyobb hozamú energiafűzet nemesítettek ki Dombóváron
Az eddigieknél nagyobb biomasszahozamú energiafűzfajtát nemesített ki két agrárcég és az MTA konzorciuma - közölte a konzorciumvezető Agrár-Béta Kft. az MTI-vel.
Az eddigieknél nagyobb biomasszahozamú energiafűzfajtát nemesített ki két agrárcég és az MTA konzorciuma egy kétéves, 630 millió forint költségvetésű projekt keretében - közölte a konzorciumvezető Agrár-Béta Kft. az MTI-vel.
A fejlesztéshez a konzorcium 378 millió forintos európai uniós támogatást nyert el - ismertették a projekt zárása alkalmából kiadott közleményükben.
Tájékoztatásuk szerint a projekt keretében az Agrár-Béta Kft. több fűz genotípus bevonásával kísérleti telepeket hozott létre, és nagyparcellás területen értékelte azokat a technológiákat, amelyeket a partnerek a biomasszahozam befolyásolására javasoltak.
A Profikomp Zrt. sióagárdi fióktelepén többek közt a termőhelyi adottságokhoz alkalmazkodó komposztkeveréket és talajerő-visszapótlási rendszert dolgozott ki, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja pedig üvegházi feltételek között vizsgált olyan serkentő anyagokat, amelyekkel hozamnövekedés érhető el a dugványok telepítés előtti kezelésével.
A kutatóintézet kidolgozott továbbá egy poliploidizációs technológiát, amellyel megtöbbszörözhető a fafajok kromoszómaszáma; ezáltal jelentősen növelhető az energianövény növekedése és a biomasszahozam.
A projektben alvállalkozóként részt vett a Szent István Egyetem és a Debreceni Egyetem is - közölték.
Molnár István, az Agrár-Béta Kft. ügyvezető igazgatója a projekt kezdetén azzal indokolta a fejlesztés szükségességét, hogy kevés magyar nemesítésű fűzfajta van, ezért a hazai termelők főleg svéd fajtákat termesztenek. Ezek azonban nehezen alkalmazkodnak az itteni viszonyokhoz, terméshozamuk 8 és 23 tonna között ingadozik, és több vizet igényelnek, mint amennyi Magyarországon rendelkezésre áll.
A 2001-ben alakult kft., amely 2014-ben egymilliárd 320 millió forint nettó árbevételt ért el, Dombóvár művelt területén közel száz hektáron termeszt energiafűzet, az abból származó aprítékot biomasszakazánban égetik el, és bioetanol-gyártáshoz szükséges gőzt állítanak vele elő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:19, kedd | Helyi
Kisfiú 2025 első dombóvári kispolgára
Gergő január 5-én 12 óra 4 perckor született, anyukájával együtt jól vannak.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Január 03. 11:03, péntek | Helyi
Változik a zöldhulladék-szállítás Dombóváron
Dombóvár településen a zöldhulladék elszállítására a korábbi gyakorlattól eltérően 2025. januártól kéthetente kerül sor.
2025. Január 02. 08:55, csütörtök | Helyi
Szilveszteri Futás 32. alkalommal Dombóváron
A Szilveszteri Futáson rengeteg fiatal sportoló állt rajthoz és egyre többen vesznek részt az eseményen családok a legkisebbekkel együtt.