Hírek
2022. Június 20. 19:07, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Nagyon örültünk az új helyszínnek, jó volt itt versenyezni!
Kilenc gyors adatott meg sajnos csak a Kronome - Pásztor ralipárosnak a Dunakanyar ralin.
Ákossal beszélgetek a verseny után.
Kategória második hellyel kezdtétek a napot, majd a következő gyorsot már meg is nyertétek. Milyen érzéssel töltött ez el?
- Az első gyorsasági szakaszon dekoncentrált voltam, ráadásul álltunk előtte majdnem fél órát, az sem használt, leeresztettem, így nem sikerült túl jól, éreztük belülről is. A másodikra összeszedtük magunkat jobban már, a kedvünk is jobb lett.
Az elkövetkezendő gyorsokon is hol első, hol második időt autóztatok. Ennyire tetszettek a pályák?
- Nagyon jó pályák voltak, sosem versenyeztünk itt, élveztük a versenyzést. Ahol nagy az átlagsebesség a gyorsaságin, ott hátrányban vagyunk a versenyzőtársakkal szemben egy kis motorerő hiány miatt. A másik nagy gondunk, hogy több, mint 100 kg-al nehezebb az autónk a többieknél. Ezen kell majd dolgoznunk.
Bevezetőben hivatkoztam a megtett kilenc gyorsra. Mi történt a tizediken, hogy már azt nem sikerült abszolválnotok?
- Sajnos az egyik kanyarban szerintem minimális felhordás lehetett az úton, nekicsúsztunk a szalagkorlátnak, majd irányíthatatlanul becsúsztunk az árokba és sajnos egy néző rossz helyen tartózkodott. Őt eltaláltuk a tükörrel, így könnyebben sérült. Ezúton is kívánunk jobbulást neki.
Amíg mentetek, miként értékeled a versenyeteket?
- Nagyon örültünk az új helyszínnek, jó volt itt versenyezni, próbáltuk felvenni a ritmust Veréb Zoliékkal, most Ők voltak picit gyorsabbak, én megfáztam, az sem segített a versenyen. A végén ez a baleset nem hiányzott.
Az autótok mennyire sérült? Kész lesz-e a következő ORC-re?
- Van baja azért rendesen, lehetett volna rosszabb is. A rendőrség lefoglalta az autót, nemrég kaptuk vissza. Gőzerővel csináljuk, hogy Pécsre elkészüljön.
Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli.
Fotó: Hajóka SportFotó
– Hajósi Miklós –
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.