A Hol van már a vegyszer illata? című március 17-i rendezvényen mi, közönség leginkább csak ültünk, Sándor pedig mesélt. Zsolt meg időről időre kérdésekkel próbálta terelni a gondolatok folyását.

Sorozatunk első részében részleteket közlünk Sándornak a 70-es, 80-as évekből felidézett élményeiből:

Ugyan nem számoltam ki, hogy összesen hány évig tudósítottam a Népújságnak, de 1975-ben jelent meg az első fotóm náluk. Akkor már több éve fotózgattam. Abban az évben Lecsó tanár úrral elkövettünk egy fotós szakkört az Apáczaiban. Még eléggé keményen dúlt a mozgalmi élet. Sűrűn voltak tavasszal középiskolás kulturális és sportrendezvények. Az 1975 tavaszi Forradalmi Ifjúsági Napok keretében Szekszárdon rendeztek megyei kulturális bemutatót. Ennek a szervezője a Dombóvárról elszármazott Kamarás Györgyné volt, aki addigra már Szekszárdon, a megyei KISZ-bizottságnál dolgozott. Ő keresett meg Lecsót és engem, hogy megfotóznánk, megfilmeznénk-e az eseményt. Én aztán megfotóztam. A KISZ-bizottság meg kiadott róla egy lapot, amelyikbe kértek fotókat. És a Népújság is így tett. Hát, ezek voltak az első képeim a megyei újságban. Abban az időben aztán KISZ-megbízásból rendszeresen fotóztam a városi ifjúsági eseményeket. Ezek közül a felvételek közül több alkalommal kért tőlem a lap is. Így indult meg kötetlen formában a Népújság felé is a fotózgatás.

Aztán úgy alakult, hogy az ifjúsági mellett sporttémájú fotókat is készítettem. Akkor volt felemelkedőben a dombóvári ökölvívó sport, amelynek munkahelyem, a Szövetkezet volt a fő finanszírozója. Jól esett ott nyüzsögni, jó volt a program és sok ismerősöm volt a bokszolók között, akikből aztán többen országos bajnokok lettek. Ezekből a sportfotókból kért szinte rendszerességgel a Népújság. No meg ott voltak a Vasútnál a birkózók országos és európai szintű versenyzőkkel. Egyikük Mogyorósi Zoli volt, aki nemrég települt vissza Dombóvárra. Elindult egy megyei szövetkezeti havilap is, amelybe szintén kértek felvételeket. A 70-es évek második felében szinte csak sportfotóim jelentek meg egy-két mondatos aláírással.

Volt, hogy ez már szinte napi munkává is vált a főmunkám mellett. A mai napig sokan nem tudják, hogy jármű- és mozdonylakatos vagyok eredetileg, nem fényképész. A fotózás mindig csak munka mellett volt. Ekkor még nagyon sok önálló anyagot fogadott be a Népújság. Ha valami érdekeset találtam, azt leadhattam. A horgászat volt az egyik kedvenc ilyen témám. De jelentek meg anyagaim Fények és Ellenpont cím alatt is. Volt, hogy megnyírták a fákat, én meg megkérdeztem, miért. Szerettem ezt az időszakot.

A 70-es évek vége felé belépett a képbe Dombai István is, aki a Városházán hivatalból fotózott a Népújságnak. Nálam ez a visszahúzódás időszaka volt. Én máig olyan vagyok, hogy ha valaki más aktívabb nálam, nem szeretek beleavatkozni a munkájába.

Ami kevésbé szépet menet közben néha mondok, nem panasznak veendő, hanem élményanyagnak. Ezek megtörtént események.

Én ugye akkoriban sportfotóztam, és jelentek meg hozzá képaláírásaim is, de Dombóvárnak nem én voltam a hivatalos sporttudósítója. Csakhogy ebből egy eset kapcsán zűr kerekedett. Egy megyei KISZ-es sportesemény volt a vasutas pályán. Az előzetes meghívó leközölte, milyen megyei elvtársak jönnek majd el. Tőlem is kértek anyagot. Egész nap lent is voltam. Fotózni csak így lehet rendesen. Végül aztán meglepődtem, mert nem az én anyagom jelent meg. Ezzel még önmagában véve nem is lett volna gond, csakhogy fele elvtárs nem jött le azok közül, akiket a meghívó alapján a cikk említett. Jól összekaptak a főnökök a lapnál. Ezután pedig szinte csak sportanyagot fogadtak be tőlem...

Mindig a munka mellett dolgozgattam, soha nem neveztem magamat újságírónak. Mindig azt mondtam, hogy én fajta semmittevő mellett volt sok más szakavatott újságíró. Egyszer meg lehozta a helyi sajtó, hogy Tilinger Sándor fényképész. De én szóltam, hogy nem vagyok az, nincs róla szakmunkás bizonyítványom.

Hogyan is készült annak idején egy-egy tudósítás? Ez úgy ment, hogy fotóztam, aztán irány haza. Család félre. Fürdőszoba, vegyszer, előhívás, hajszárító, nagyítóval lenagyítás. Boríték, bélyeg, posta. Normál esetben nem jelenhetett meg az anyag másnap. Ha valami nagyon gyorsan kellett, mert mondjuk megyei elvtársak érkeztek az eseményre, akkor a gépből kivettem a filmet és odaadtam az elvtársat szállító gépkocsivezetőnek.

1979-ben végigfotóztam a megszüntetésre ítélt Dombóvári Gazdasági Vasút utolsó útját. Elvittem a gyerekeket is. Egész oldalas anyag jött le belőle a Népújságban. A helytörténeti múzeumnak adományoztam az én példányomat.

Ott voltam azon az 1981-es focimeccsen, amikor Puskás öcsi hazalátogatott. A negatívok még megvannak. Érdekes helyekre eljuthattam és találkozhattam nem hétköznapi emberekkel a Népújságnak dolgozva. 1975-ben Dombóváron rendezték meg az Országos Honismereti Tábort. Mivel ezért fizetni nem tudtak, cserébe eljuthattam Moszkvába.

Volt, hogy vett át képeimet a Népsport, a Magyar Ifjúság és fotóztam a Dombóvári Rendőrkapitányságnak is. Nemrég a Népszabadságban jelent meg fotóm a Kossuth-szoborcsoportról. De látni lehetett a képeimet a Hotel sarkán lévő KISZ-Szemköztben, egy háromszögletű üvegvitrinben is. Sőt volt, hogy előbb, mint a Népújságban megjelenhettek volna. Így volt ez Losonczi Pál látogatásakor is.

Egyik este fél tízkor kapom a telefont, hogy gyere fotózni Sándor, mert másnap jön Losonczi elvtárs. Akkor rugalmas munkaidőben dolgoztam, meg tudtam oldani. Persze nem tudták, hogy pontosan mikor fog megérkezni. Amikor reggel mentem be a munkahelyemre, már nagy tömeg - civilek, rendőrök és munkásőrök - várakozott a Hotel előtt. Be sem tudtam jutni. A Népújság kiküldött fotósa ellenben igen. Egyszer csak hallom, hogy a munkásőrök rádión mondják, hogy jön a Losonczi. Na, akkorra meg a Gottvald Karcsi nem tudott kijutni, míg nekem jó fotóim lettek az elvtársról szemből. Másnap reggel 6-kor már a KISZ-Szemköztben voltak a felvételek.

1975-től 89-ig fotózhattam az orosz katonák rendezvényein is. Egyszer, a novemberi ünnepükkor delegációval mentem ki a laktanyába. Megkérdeztem, hogy hány katona lakik itt. Ezt nem árulták el, mondták, hogy titok. Erre feltettem a kérdést, hogy hogyan tudják megoldani az étkezést. Akkor meg elárulták, hány turnusban.

1987-ben több ezer fotót készítettem az Országos Ifjúgárda Seregszemlén, amelyet Dombóváron rendeztek meg. Valahol megvannak a negatívok, most keresem őket.

Hát igen, hol van már a vegyszer illata! Otthon több tízezer negatívot őrzök. Hogy mi lesz a sorsuk? A Budapesti Történeti Múzeum jelezte, szívesen átvennének belőlük. A dombóvári Városházáról még nem kerestek meg ebben az ügyben. Egy részét már katalogizáltam. Talán szeptemberre összerakok egy kiállítható nosztalgiaanyagot…

Lejegyezte Cserveni Gábor. A sorozatot rövidesen folytatjuk.