Hírek
2018. Március 09. 10:30, péntek |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Nem emlékszik, hogy leütötték – majd 1 milliót vittek el tőle
Elfogták azt a férfit és két nőt a fővárosi rendőrök, akik kiraboltak egy férfit Budapest V. kerületében a minap.
Egy férfi tett bejelentést március 5-én reggel a rendőrségen, hogy néhány órával előtte a Belvárosban valószínűleg leütötték. Hogy mi történhetett vele, arra nem emlékszik, de eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több mint 900 ezer forinttal együtt.
A helyszíni adatgyűjtés alapján a nyomozók megállapították, hogy a sértett március 5-én 4 óra körül a Vigadó térnél megismerkedett egy háromfős társasággal, akik közül a trió férfi tagja leütötte, a két nő pedig elvette az értékeit.
A bevezetett nyomozati cselekmények alapján a rendőrök azonosították és március 6-án elfogták a 24 éves miskolci B. Zitát, valamint a 29 éves budapesti O.-né Sz. Szabinát. Két nappal később harmadik társuk, a 17 éves budapesti B. Martin feladta magát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három elkövetőt csoportos rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült