Hírek
2018. Július 16. 15:45, hétfő |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Nem szeretett otthon ülni, ezért lopni járt
Szabolcs megyei települések óvodáiba és iskoláiba tört be.
A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Attila 46 éves konyári lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi több alkalommal utazott Debrecenből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol közintézményekbe tört be március 27. és június 16. között. A férfi a betörésekből készpénzt, fényképezőgépet, számítógépeket és egyéb értéktárgyakat zsákmányolt. A rendőrök a nyomozás alatt elvégzett széleskörű adatgyűjtés eredményeként a feltételezett elkövetőt beazonosították és július 12-én elfogták.
A férfi gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást és elmondta, hogy nem szeretett otthon ülni, ezért inkább utazgatott és ahol éppen leszállították a vonatról, – mert menetjegyet sohasem váltott – ott keresett egy óvodát vagy egy iskolát, ahová este betört. A gyanúsított azt is elmondta a rendőröknek, hogy a szám szerint hét közintézményből eltulajdonított értéktárgyakat a debreceni piacon eladta és az azokért kapott pénzt elköltötte.
A rendőrség a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság július 14-én elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült