Hírek
2011. Október 22. 07:25, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress
Népszámlálás: az internetes kitöltés felülmúlta a várakozásokat
Lezárult a népszámlálási kérdőívek elektronikus és papír alapon történő önkitöltésének lehetősége. Az internetes kitöltést a magyar lakosság mintegy 18,6 százaléka választotta.
A tapasztalatokról, további feladatokról Kátainé Csincsák Éva, a KSH Népszámlálási Főosztályának főosztályvezető-helyettese és Varga Zsolt, Kisújszállás Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője beszélt Váliné Antal Mária címzetes főjegyzővel a Rádió Orient műsorában.
Kátainé Csincsák Éva 25 éve dolgozik a Központi Statisztikai Hivatalban, s elmondása szerint a szívéhez nőtt a népszámlálás, hiszen az előkészítési szakaszban 4 évet dolgozott. Az internetes kitöltési adatokkal kapcsolatosan a főosztályvezető-helyettes elégedett, mint elmondta, az előzetes minimális elvárásuk 10 százalék volt az elektronikus kitöltési lehetőséget választók arányával kapcsolatban. „Ezt az elvárást felülteljesítette a lakosság. Elégedettek vagyunk az aránnyal, a kitöltőprogram - amelybe mintegy 300 szabály volt beleépítve - jól működött, támogatta, segítette a kitöltőket a rendszer. Ugyanakkor mintegy 50 ezer olyan elektronikus kérdőív volt, amelyet nem véglegesítettek, s arra vonatkozóan még nincsen adatunk, hogy ők meddig jutottak el a kitöltésben. Jelenleg 62 százalékon áll az országos kitöltöttség beleértve az internetes és a papír alapú önkitöltési formát választókat is.” - tette hozzá a főosztályvezető-helyettes.
A műsor moderátora, Váliné Antal Mária címzetes főjegyző azzal kapcsolatban tett észrevételt, hogy bár az elektronikus kitöltést nem lehetett elrontani, hiszen a rendszer ebben az esetben nem engedte véglegesíteni az űrlapot, a papír alapú önkitöltéshez azonban nem kaptak ilyen jellegű segítséget az állampolgárok. „Most lesznek majd a problémák a feldolgozásnál, mert nagyon változatos képet látunk a papír alapú önkitöltések esetében”-tette hozzá. Az észrevételre reagálva a KSH Népszámlálási Osztályának Főosztályvezető-helyettese, Kátainé Csincsák Éva elmondta: „az eddigi adatok szerint nincsenek nagy számban a papír alapú önkitöltést választók, mert arra kértük a biztosokat, hogy ilyen esetben is nyújtsanak segítséget, nézzék át leadáskor a kérdőíveket. Olyan is volt, aki elkérte a kérdőív-csomagot, de amikor megismerkedett a tartalmával, mégis inkább a számlálóbiztos segítségére támaszkodott.”
Varga Zsolt, Kisújszállás Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője elmondta, nagy reményeket fűzött az elektronikus önkitöltéshez, hiszen az APEH/NAV kitöltőprogramjai nagyon jó példákkal szolgálnak. A jövőre vonatkozóan megjegyezte: a hibák elkerülése érdekében az lenne a legjobb, ha a program annyi személyi kérdőívet generálna, ahány főt a lakossági kérdőíven feltüntettek.
Váliné az előkészületekkel kapcsolatban elmondta, csak pozitívumokat tud megemlíteni a KSH-val való együttműködésünkről. „Jó dolog, hogy a képzések teszt kidolgozásával, feladatlap kitöltésével kezdődtek, mert az oktatásokon így az e-learningen keresztül részt vehettek a jelentkezők, ennek köszönhetően a képzésre már 50-60 százalékos felkészültséggel mehettek a népszámlálási biztosok.” Ugyanakkor megemlítette, sokan közülük panaszkodtak, hogy nem engedik be őket, illetve vannak olyan területek, ahova félnek bemenni. Kérdésére a KSH főosztályvezető-helyettese elmondta, ilyen esetekben azt javasolták, hogy a felülvizsgálójukkal vegyék fel a kapcsolatot és együtt oldják meg a problémát. Amennyiben valaki megtagadja a népszámlálási kérdőív kitöltését, a szabálysértés jogesete áll fenn, amit mindenképpen szeretnék elkerülni. Ezzel kapcsolatban Varga Zsolt elmondta, amennyiben pótlásra kerül a kérdőív kitöltése, a szabálysértési eljárást meg lehet szüntetni.
A jövő feladataira nézve Kátainé elmondta, az előzetes adat összeállításból végeznek egy feldogozást, amely 2012 márciusára lesz kész. Ugyanakkor Váliné és Varga Zsolt felvetette azt a problémát, hogy a tényleges címjegyzéket ők csak 2-3 év múlva kapják meg, pedig az a földhivatallal való együttműködés, a költségvetési kiadások összeállítása szempontjából is nagyon lényegesek lennének. Emellett Varga Zsolt aggodalmát fejezte ki, hogy a migrációval és lakcímbejelentéssel kapcsolatos problémák még vissza fognak köszönni.
A lakcímmel, költözéssel összefüggő észrevételekkel kapcsolatban a KSH Népszámlálási Főosztályának vezető-helyettese elmondta, arra, hogy kit hol kell számba venni, uniós szabályozás és ENSZ ajánlás is létezik. Természetes, hogy elköltözés esetén merülhetnek fel problémák, mert ha valaki a népszámlálás időszakában költözik el, akkor az adott településen már nem, a másikon pedig még nem lehet számba venni. „Pontosan emiatt arra törekszünk, hogy egy hónapnál hosszabb ideig ne tartson az összeírási időszak. Jelenleg is 40 ezer számlálóbiztos dolgozik a terepeken. Ha ezt az időszakot még jobban összeszorítottuk volna, akkor több személyt kellett volna kiképezni. Az internetes kitöltéssel kapcsolatban érdekességként megemlítendő, hogy a vasárnap délutáni internetes kitöltési arány kiugróan magas volt” - ismertette Kátainé Csincsák Éva.
Zárásul a főosztályvezető-helyettes elmondta, egy népszámlálás akkor kapja meg a jó minősítést, ha a hiba, a nem kitöltők aránya maximum 3 százalékos, ami nálunk 300 ezer ember jelent. Az Uniónak tehát van egy rendelete, amely a népszámlálással kapcsolatos, s ezen belül az egyik végrehajtási rendelet a minőséggel kapcsolatos.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz