Hírek
2019. Szeptember 26. 07:10, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Nevet kapott a Naprendszeren kívülről érkezett üstökös
Felfedezője után a 2I/Boriszov nevet kapta a Nemzetközi Csillagászati Uniótól (IAU) az a Naprendszeren kívülről érkezett üstökös,
amely a 2017-ben azonosított Oumuamua után immár hivatalosan is a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.
Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest a mag körüli sűrű gázfelhővel (kómával) rendelkezik és a közelmúltban apró csóváját is megfigyelték. Boriszov egy saját maga által épített 0,65 méter átmérőjű teleszkóppal fedezte fel az üstököst - olvasható az IAU honlapján.
A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó-kutató központjának (MPC) előzetes számításai azt mutatták, hogy az égitest - a tökéletes körtől jelentősen eltérő - hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat. Mostanra ezt megerősítették a kutatók, ami azt jelenti, hogy a 2I/Boriszov a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.
A mostanáig felfedezett több ezer üstökös közül egyetlennek sem volt annyira hiperbolikus a pályája, mint a 2I/Boriszovnak. Ezt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei is megerősítették.
A becslések szerint néhány kilométer átmérőjű 2I/Boriszov december 7-én lesz a legközelebb a Naphoz: ekkor 2 csillagászati egységre lesz központi csillagunktól és a Földtől egyaránt. Várhatóan december és január folyamán fog a legfényesebben látszódni a déli égbolton, mielőtt elkezd kifelé haladni a Naprendszerből.
A vöröses színű Oumuamuát 2017 októberében fedezték fel és eleinte üstökösként sorolták be hiperbolikus pályája miatt. A későbbi megfigyelések során azonban megállapították, hogy nincs porcsóvája és nem bocsát ki gázt, tehát az üstökösök tulajdonságai nem jellemezték.
Az Oumuamuát csak viszonylag rövid ideig, 2018. január 2-ig tudták nyomon követni a csillagászok, amíg az objektum el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A Boriszovot azonban még hónapokig tanulmányozhatják a csillagászok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.