Hírek
2013. Augusztus 29. 16:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Nyári napközis tábor Kaposszekcsőn
Kaposszekcső Község Önkormányzata 2013. augusztus 5. és 16. között immár 7. éve rendezte meg a Közösségi Házban napközis táborát.
A kaposszekcsői gyerekek részére ingyenes volt a tábor, a nem helybelieknek pedig önköltségi árat kellett fizetni. Az elő héten az első és második osztályosok vettek részt az érdekesebbnél érdekesebb programokban, a második héten pedig a 3. és 4. osztályosok.
Mindkét csapat hétfői programját a helyi Orchidea Nyugdíjasklub tagjai szervezték meg. Délelőtt tarisznyát batikoltak és füzetborítót nyomdáztak. Délután a talán legnépszerűbb állandó program, a zsetonszerző játék szerepelt.
Kedden gyalogtúra indult a Nyergesbe. A gyerekek az ottani játszótéren játszhattak, focizhattak, izgulhattak egy-egy horgász sikeréért, közben megfigyelhették a vízpart élővilágát. Egy közös erdei séta is belefért a programba. Ott felelevenítették az erdő növény és állatvilágáról a környezet ismertet órán tanultakat.
Szerdán a kicsik Lőtzné Csavari Mária óvónővel zsugorfóliából készítettek nyakláncot, hozzávaló ékszerdobozzal. Délután Bíró Tamás körzeti megbízottal kerékpáros ügyességi versenyen bizonyíthatták rátermettségüket. A nagyokhoz Patakiné Böjtös Erzsébet tanítónő érkezett, aki játékos sport vetélkedőn és kézműves foglalkozáson mozgatta meg őket. Délután ők Molnár Zoltán körzeti megbízott irányításával kerékpároztak.
Csütörtökön az első turnusban Lőblné Egyed Ilona tanítónő és Lőbl Eszter varrt egyedi filctarisznyákat. A lányok lányos, a fiúk pedig fiús színekből választhatták ki a tarisznya anyagát és a rákerülő díszítést. Délután pedig szabad játékra került sor, hisz a nem irányított együttlétre is nagy szükség van! A második turnus pedig az Evangélikus Diakóniai Otthonba látogatott el, ahol sport és kézműves foglalkozásban vettek részt. Több lakó és végignézte a gyerekek vidám játékát, ügyeskezű munkáját. Fényképtartót készítettek, amibe saját fényképüket ragasztották be.
A pénteki program ismét azonos volt mindkét csoportnak. Regölybe látogattak el a Cziráki Viktor által teremtett "Újszkítiába". Lehetőségük volt megismerkedni a jégkori ember életével, házával, a Szent István korabeli emberek életével, házával. Jártak jurtában, kézbe vehették a vaskori ember szerszámait. A kísérő felnőttek eközben nyílt tűzön finom paprikás krumplit főztek. Főként a második héten aratott ez nagy sikert. (Az első hét nagy kánikulája valószínűleg az étvágyra is hatott.) Ebéd után mindenki agyagozhatott, íjászkodhatott és látványkovácsolásban is részt vehettek. Látták hogyan készül a szög, esetleg a kés.
A hét gyorsan elszaladt, minden kisgyermek sajnálkozva vette tudomásul: vége a hétnek, a következő táborra egy évet várni kell.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!