Hírek
2015. Augusztus 28. 11:52, péntek |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Nyári napközis tábor Kaposszekcsőn
A Kaposszekcső Község Önkormányzata immár 9. alkalommal rendezte meg nyári napközis táborát a Közösségi Házban július utolsó és augusztus első hetében.
A két hét munkáját néhány középiskolás diák (Esküdt Gergő, Pail Milán, Somlyai Fédra, Varga Adrienn) a kötelező 50 órás közösségi munka keretében segítette. Munkájuk nagyon fontos volt, tényleg IGAZI segítséget nyújtottak!
Az első héten 20 fővel a 3-4. osztályosok vettek részt, a második héten pedig az 1-2. osztályosok 24 fővel.
A programok részben megegyeztek mindkét turnusban, de az életkori sajátosságoknak megfelelően eltérőek is voltak.
Hétfőn mindkét csapatnak délelőtt kézműves foglalkozást, délután pedig zsetonszerző játékot szervezett az Orchidea Nyugdíjas Klub.
Kedden délelőtt mindkét alkalommal Dombóvár Város Rendőrkapitányságára látogattak el, ahol betekintést nyerhettek a rendőrség életébe, megnézhették, hol dolgoznak a rend őrei, hová kerülnek az elfogottak. Aki szerette volna, rövid időre még a cellába is bezárták. Utána fagyizás és játszótéri játék következett. A nagyoknak a délután szabad játékkal telt, a kicsikkel Horváth Katalin egy WC papír guriga- fonal kombinációjú ceruzatartót készített.
Szerdán délelőtt a 3-4. osztályosok Patakiné Böjtös Erzsébettel sportversenyeztek és kézműveskedtek (napraforgós képet készítettek), a kicsik pedig az Evangélikus Diakóniai Otthonba látogattak el, ahol izgalmas, érdekes feladatokkal tették próbára ügyességüket. Délután a nagyoknak ismét szabad játék volt (végre a játszótéren is játszhattak, mert jó lett az idő), a kicsik egy rövid versenyt rendeztek Patakiné Böjtös Erzsébet vezetésével az árnyékos területet a játszótér és a focipálya között.
Csütörtökön délelőtt az első turnus résztvevői a Dombóvári Helytörténeti Múzeumba látogattak el. Müller Ádám és munkatársai, valamint Erky Nagy Tibor az írás, a nyomtatás fejlődéstörténetébe avatták be őket. Írhattak lúdtollal, írógéppel, de a nyomda fortélyaival is megismerkedtek. A néprajzi gyűjteményben felvehettek néhány ruhadarabot, megismerkedhettek a régi használati tárgyak felhasználásával. A második turnust a tűnemezelés rejtelmeibe avatta be Majláth Károlyné.
Délután a nagyok Zrínyiné Gulyás Gyöngyivel nyárvégi gyümölcsökkel díszített ajtódíszt készítettek, a kicsik Csapó Gyulánéval „mini discoztak” egyet.
Pénteken, mint az az elmúlt években már hagyománnyá vált, az egész napos nagykirándulás következett. Az eredeti tervben szerepelt Tillmannn Ferenc vezetésével egy abaligeti barlanglátogatás, majd gyalogtúra. Majd egy bükkösdi Öko farmi ebéd, ezután pedig egy dámvad cumiztatással, haletetéssel egybekötött parklátogatás követte volna, számba véve a sokféle állatot. A valóságban pedig az első turnusban a szakadó eső miatt elmaradt a gyalogtúra, helyette a Denevérmúzeumot és az abaligeti Tájházat látogatták meg. A második turnusnak a rendkívül nagy meleg okozott gondot. A bükkösdi parklátogatást és játszóterezést rövidítették le, hogy minél kevesebbet tartózkodjanak a gyerekek a napon.
Összefoglalva: a 44 kisgyermeknek tartalmas időtöltést nyújtott ez a kétszer egy hét, egyúttal levéve a szülők válláról a gyermekelhelyezés feladatát is.
Köszönet Kaposszekcső Község Önkormányzatának a támogatásért, a segítő felnőtteknek pedig az önkéntes munkáért!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!