Hírek
2018. Május 19. 05:02, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Nyitnak a megújult balatoni fizetős strandok
Siófokon pénteken, Balatonfüreden szombaton, a többi Balaton-parti településen pünkösdkor vagy június elején kinyitnak a fizetős strandok,
amelyeken tavaly óta összesen több mint 2 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre. A belépőárak néhol emelkednek.
A Balaton hőmérséklete pénteken 19-20 Celsius fok volt a met.hu közlése szerint. A bátrabbak már hetek óta fürdőznek, azonban a fizetős strandokon ezt hamarosan mindenütt már csak belépőjegyek vásárlásával tehetik meg.
Pintér Tamás, a siófoki strandokat üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője az MTI-nek arról számolt be, hogy a város három fizetős strandján és három szabadstrandján jelentős fejlesztések valósultak meg, hat játszóteret is érintve.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatán nyert 86 millió forint támogatásból a fizetős strandokat fejlesztették, a többi önerős, illetve civil támogatás révén újult meg. A legnépszerűbb Nagystrandon például 800 nézetméteres gyerekhomokozó létesült több játékelemmel, és új gyermekmedence is készült.
Pintér Tamás elmondása szerint a strandok komoly turisztikai vonzerőt jelentenek, ezért a fejlesztésük stratégiai fontosságú. Ezt a tavalyi nyár is igazolta, amikor a város strandbelépőkből származó bevétele 28 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest - ismertette.
Siófok fizetős strandjai hivatalosan pénteken nyitottak meg, az árak tavaly óta nem változtak - tette hozzá.
Balatonfüreden sem változtak a strandbelépő-árak, de ez csak a főszezon kezdetéig, június közepéig érvényes, akkor ugyanis átlagosan 8 százalékkal emelkednek. Erről Somogyi László, a város strandjait üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója számolt be az MTI-nek.
A város két fizetős strandja összességében 98 millió forint támogatást nyert el az MTÜ keretéből, de ennél többet, 120 millió forintot költött strandfejlesztésekre. A Kisfaludy strandon például fitneszpark és csúszdák épültek. Az Esterházy strandon is létesült fitneszpark, kicserélték a játszóterek gumiburkolatát, több lett az árnyékoló, modernizálták a beléptető-rendszert, és nőtt a térfigyelő kamerák száma - számolt be a vezérigazgató.
Tavaly a füredi strandok látogatóinak száma 18 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest - olvasható a város honlapján.
Keszthely 110 millió forintot fordított a strandjai fejlesztésére. Vinczéné Polgár Andrea, a városüzemeltető cég strandvezető-helyettese arról számolt be az MTI-nek, hogy június elején tervezik a nyitást, a belépők árai nem emelkednek. A pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően a Libás strandon teljesen megújult, akadálymentesített lett a vizesblokk, ahol pelenkázó is helyet kapott. A Helikon strandon fedett biciklitárolók épültek, és mindkét strandon új lépcsők, megújult beléptető-rendszer és megújult öltözők várják a vendégeket.
Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a Balatonnál tavaly óta 55 strandon történt fejlesztés közel 2 milliárd forint értékben az MTÜ által meghirdetett program segítségével. A beruházások néhány helyen csúsztak ugyan az engedélyeztetés elhúzódása vagy a megfelelő kivitelező hiánya miatt, de a nyitásra mindenhol elkészülnek. Jellemzően játszóterek, fitneszparkok, parkok, vizesblokkok felújítása, illetve létesítése valósult meg, továbbá stégek, lépcsők, járdák épültek. A balatoni strandok többsége látványosan megújult - jelentette ki a szövetség elnöke.
Kitért arra, hogy június közepén indul a strandok minősítése. A Kék Hullám Zászló bírálati rendszere sokat finomodott az elmúlt 14 évben, a zászlók elnyerésén túl öt fokozattal, azaz csillaggal is jelzik minden évben a nevező strandok szolgáltatásainak és környezetének minőségét. Az idei megmérettetés eredményhirdetése július elején lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.