Hírek
2023. Augusztus 02. 13:45, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Őrizetbe vették az M2-esen történt autós üldözés során menekülő férfit
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el egy férfival szemben, aki kedden autójával a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg és többször szolgálati gépjárműnek ütközött Pest vármegyében egy autóúton.
A közlemény szerint - amely nem említi, hogy hol történt az eset - a szolgálatban lévő rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, ennek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel hajtott.
A menekülő férfi előzés közben nekiütközött az egyik szolgálati járműnek, amely a leállósávba sodródott. Ezt követően az elkövető a másik rendőrautóval került egy vonalba, amelynek szintén nekikormányozta a gépkocsiját.
A rendőr, hogy elkerülje az ütközést, vészfékezett, így az üldözött sofőr az autójával a beton sávelválasztónak hajtott, ennek következtében a jármű bal első kereke kiszakadt.
A leállósávban az egyik rendőrkocsi a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a járművéből. Ő ennek nem tett eleget, így kihúzták az autójából.
A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy "megdöglenek" - írták.
Az ügyészség kiemelte, hogy a férfi járművezetés eltiltás hatálya alatt vezette autóját.
Az ügyészség a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült