Hírek
2021. Március 04. 08:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Őrizetbe vettek egy ügyvédet befolyással üzérkedés miatt
Befolyással üzérkedés gyanújával őrizetbe vettek egy ügyvédet - tudatta a Központi Nyomozó Ügyészség szerdán az MTI-vel.
A megalapozott gyanú szerint 2020 első felében meghatalmazott védőként büntetőügyben eljáró ügyvéd valótlanul azt állította védencének, hogy egy hivatalos személy befolyásolásával elintézte a büntetőeljárás kedvező lezárását és a másik gyanúsított letartóztatásának megszüntetését. Az ügyvéd ezért 70 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól.
Az ügyvéd később - két ismerőse segítségével - kétmillió euró átadására akarta rávenni a vállalkozót, cserébe azt ígérve, hogy egy hónapon belül megszűnik a letartóztatása és fél éven belül befejeződik az eljárás is ellene. A megtévesztésben részt vevők befolyásos kapcsolatukra hivatkoztak, egyikük pedig hivatalos személynek adta ki magát.
A vállalkozó az ügy befolyásolására tett újabb ajánlatot is elfogadta, de a kétmillió eurót végül nem fizette ki, arra hivatkozva, hogy ezért az ügyért korábban már fizetett.
Az ügyvéd a kapcsolataira - ezúttal is valótlanul - hivatkozva az időközben letartóztatásba került egyik ismerősének is segítséget ajánlott, részben közvetítő útján, és tízmillió forintot kért azért, hogy közbenjárjon a szabadlábra kerüléséért. Az ismerős az ajánlatot nem fogadta el.
Az eljárás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy az ügyvéd és társai által megnevezett hivatalos személyek és befolyásos kapcsolatok nem léteztek, illetve az ügyben nem voltak érintettek, a befolyásolásukat valótlanul állították.
Az ügyben eddig négy gyanúsítottat hallgatott ki az ügyészség. A vállalkozó és az ügyvéd őrizetben van - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült