Hírek
2014. Április 23. 10:55, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Művelődési Ház
Országos Diákszínjátszó Találkozó Dombóváron
Dombóváron ismét bebizonyosodott: a fiatalság – jövőnk letéteményese és reménysége – az fiatalság!
Ha kell, a korábbi négy helyett akár két nap alatt is fesztiválhangulatot varázsol egy kisvárosba. Mert ez történt Dombóváron, a város egyetlen országos művészeti találkozóján, csütörtök 10 órától péntek 15 óráig. A komoly szakmai munka mellett láthattunk vonuló, hátizsákos-gurulóbőröndös csapatokat, volt utcán muzsikálás, éneklés a szervező Művelődési Ház körül, éjszakai zenés- táncos mulatság az éjféli szakmai értékelést követően az épületben.
Az Országos Diákszínjátszó Egyesület versenykiírása után az improvizációra és irodalmi adaptációra épülő színpadi, szobaszínházi, „osztálytermi” előadások regionális fordulóiról 14 csoport jutott be a dombóvári országos bemutatóra: 2 barcsi, 5 budapesti, 3 győri, 1 miskolci, 2 pécsi és egy határon túli, dunaszerdahelyi középiskolai korosztályból szerveződött színjátszó csapat. 193 színésznövendék, 14 felkészítő és 11 kísérő, valamint 15 szervező-lebonyolító, 20 „kontroll-pajti”, 16 gimnazista önkéntes mellett jól szórakozhattak mindazok a helyiek közül is, akiket érdekelt, mi foglalkoztatja 2014-ben a legérzékenyebb korban lévő fiataljainkat. A szűk időintervallum, a feszített tempó, mely oka az elvont korábbi támogatás volt, sajnos nem tette lehetővé a teljes dokumentálást, a darabok mozgóképen rögzítését. Ez a megvalósulás is magán- és vállalkozói adományoknak, 44 segítő melléállásának köszönhető, melyért nem csak a szervező Országos Diákszínjátszó Egyesület és Dombóvári Művelődési Ház NKft. hálás partnereinek, hanem a közel 300 résztvevő is.
Az országos diákszínjátszó találkozókat, szakmai megmérettetéseket az egyesület 25 éve, a Dombóvári Művelődési Ház – a regionálisok után elnyerve a teljes hazai rendezési jogát – 10 éve szervezi.
Keserű Imre drámapedagógus – aki Jászai Tamás kritikussal látta el a zsűri tanácsadó feladatait -, zárszóként a programok színjátszó – szakmai és közösségépítő szerepét emelte ki – biztatva továbbra is ifjainkat a nyitottságra, az elmélyülésre, a fel nem adásra.
A kettős jubileumot a résztvevők sikeresen ünnepelték meg: az Országos Diákszínjátszó Egyesület és a Művelődési Ház szervezői a résztvevőkkel egyetértésben is komolyan gondolták: jövőre, veled, ugyanitt!
A Művelődési Ház a Drámapedagógiai-, Gyermek- és Diákszínjátszó Központi szerepét betöltendő, legközelebb megyei szintű színjátszó fesztivált rendez április 25-én a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozók keretében, újabb, fiatalabb korosztályból várva mintegy kétszáz résztvevő-versenyzőt Dombóvárra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!