Városlista
2025. január 5, vasárnap - Simon

Hírek

2021. Április 19. 14:55, hétfő | Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár

Országos döntőbe jutott a dombóvári kadett és junior kosárcsapat is

Országos döntőbe jutott a dombóvári kadett és junior kosárcsapat is

Újabb országos sikerekről számolhatunk be a Dombóvári Kosárlabda Suli vonatkozásában. A részletekről Kardos Attila beszámolójában olvashatnak.

U16, U18: Sikerült!! Országos döntőbe jutott kadett és junior csapatunk is!

Újabb örömteli országos sikereket hozott számunkra a 2021-es, pandémia sújtotta nehéz esztendő. Mindkét, kiemelt bajnokságban szereplő csapatunk kvalifikálta magát az országos döntőkbe. U16-os fiaink szombati, Debrecenben aratott győzelme után biztossá vált, hogy Tamás Péter vezetőedző együttese az országos “A” döntő (1-8.) résztvevője lesz.

Ugyancsak országos fináléban szerepelhet a Szilágyi Tamás vezetőedző által dirigált U18-as junior csapatunk is! Az együttes már biztos résztvevője az országos “B” döntőnek (9-16.). Nagyon büszkék vagyunk mindkét csapatunkra és edzőinkre!

A tehetség mindkét csapatban nagy szorgalommal, alázattal és kőkemény munkával párosult és ez meghozta gyümölcsét! Az említett két gárda és korosztályok évek óta kiugró eredményeket érnek el, három fiatal személyében utánpótlás válogatott játékosaink illetve kerettagjaink is vannak. Nagy büszkeség a Dombóvári Kosársuli számára, hogy az elmúlt négy esztendő alatt immáron hét alkalommal jutottak országos fináléba csapataink, melyek gerincét a mostani sikert elérő játékosok alkották! 2018-ban U14 “A” döntő Sopronban, 2019-ben U14 “A” döntő Debrecenben és U16 “B” döntő Körmenden. 2020-ban U16-os és U18-as csapataink egyaránt a kiemelt bajnokságba, majd a döntőkbe kvalifikálták magukat, de a járványhelyzet miatt azok sajnos nem kerültek megrendezésre. Előbbi különösen nagy fájdalom volt számunkra, hisz a tavalyi U16-os döntőre a szakemberek egyöntetű véleménye alapján éremeséllyel utazhattunk volna. Nehéz volt ezt akkor feldolgozni, de bíztunk benne, hogy amit az élet akkor elvett tőlünk, azt egyszer visszaadja.

A mostani kettős sikerben, akárcsak a korábbiakban, nagyon sok ember munkája van benne. A két barát, a két fiatal edző, a most döntőbe jutott két csapatot és a felnőtt együttest is közösen irányító Tamás-Szilágyi páros mellett köszönet a fiúkkal korábbi években dolgozó és őket sikerekhez segítő valamennyi korosztályos edzőnek, erőnléti edzőnek, gyógytornásznak, segítőnek. Köszönet az egyesület vezetőinek, a szülőknek, hozzátartozóknak és a szponzoroknak a támogatásért, szurkolásért! Számítunk rájuk ezután is. A most döntőkbe jutott két csapat számára az eddig is komoly igénybevétel után még néhány mérkőzés a rájátszásból is visszavan, majd következnek a döntők, ahol szeretnénk ismét letenni névjegyünket! Folytatjuk a munkát és dolgozunk tovább az újabb célokért és álmokért!

GRATULÁLUNK!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 03. 11:03, péntek | Helyi

Változik a zöldhulladék-szállítás Dombóváron

Dombóvár településen a zöldhulladék elszállítására a korábbi gyakorlattól eltérően 2025. januártól kéthetente kerül sor.

2025. Január 02. 08:55, csütörtök | Helyi

Szilveszteri Futás 32. alkalommal Dombóváron

A Szilveszteri Futáson rengeteg fiatal sportoló állt rajthoz és egyre többen vesznek részt az eseményen családok a legkisebbekkel együtt.

2024. December 30. 16:36, hétfő | Helyi

Búcsúztassuk tűz nélkül az óévet: tippek a tűzijátékok biztonságos használatához

A tűzijátékokkal kapcsolatos tűzmegelőzés már a vásárlásnál kezdődik, nem mindegy ugyanis, hogy hol szerezzük be a szilveszteri tűzijátékokat.

2024. December 27. 10:02, péntek | Helyi

Elfogadta a képviselő-testület Dombóvár 2025. évi rendezvénynaptárát

2025-ben kiemelt esemény lesz városunk szülöttének, Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója.