Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2024. Március 12. 09:42, kedd | Életmód
Forrás: Király Barbara

Oscar-díjat kapott Mihalek Zsuzsa!

Oscar-díjat kapott Mihalek Zsuzsa!

Mihalek Zsuzsa berendező két látványtervezővel, James Price-szal és Shona Heathszel együtt kapta meg az Oscar-díjat a Szegény párák című filmen végzett munkájáért a legjobb látványterv kategóriájában.

Az elismerést közép-európai idő szerint hétfő hajnalban adták át a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben az amerikai filmakadémia, az AMPAS díjátadó gáláján. Mihalek Zsuzsa más elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.

Mihalek Zsuzsa 1986-ban az akkor még létező Expressz újságban egy berendezőgyakornok hirdetésre jelentkezve került be a Mafilm-be. Dolgozott többek között a Csinibaba, a Werckmeister harmóniák, az Argo című filmen, de olyan Magyarországon forgatott nemzetközi produkciókon is, mint az Atomszőke vagy a Suszter, szabó, baka, kém.
A Jorgosz Lanthimosz rendezte Szegény párákért korábban a brit filmakadémia BAFTA díját is megkapta.

Nyolc év alatt Mihalek Zsuzsa már a negyedik magyar alkotó, akit kitüntett az amerikai filmakadémia. Nemes Jeles László 2016-ban a Saul fiáért a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat vehette át, Deák Kristóf 2017-ben a Mindenkivel a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában nyert, Sipos Zsuzsanna pedig 2022-ben Denis Villeneuve filmje, a Dűne első részének a berendezőjeként kapta meg az arany szobrocskát.

További nyertesek:
Legjobb film: Oppenheimer
Legjobb női főszereplő: Emma Stone (Szegény párák)
Legjobb férfi főszereplő: Cillian Murphy (Oppenheimer)
Legjobb női mellékszereplő: Da'Vine Joy Randolph (Téli szünet)
Legjobb férfi mellékszereplő: Robert Downey Jr. (Oppenheimer)
Legjobb rendező: Christopher Nolan (Oppenheimer)
Legjobb dokumentumfilm: 20 nap Mariupolban
Legjobb nemzetközi film: Érdekvédelmi terület
Legjobb operatőr: Oppenheimer (Hoyte van Hoytema)
Legjobb vágás: Oppenheimer
Legjobb betétdal: What Was I Made For (Barbie)
Legjobb production design: Szegény párák
Legjobb hang: Érdekvédelmi terület
Legjobb filmzene: Oppenheimer
Legjobb adaptált forgatókönyv: Amerikai irodalom (Cord Jefferson)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Egy zuhanás anatómiája (Justine Triet és Arthur Harari)

Legjobb vizuális effektek: Godzilla Minus One
Legjobb animációs film: A fiú és a szürke gém
Legjobb rövid animációs film: War is over
Legjobb rövid dokumentumfilm: The Last Repair Shop
Legjobb jelmez: Szegény párák

Legjobb haj és smink: Szegény párák
Legjobb rövidfilm: Henry Sugar csodálatos története

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód

Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.

A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -

2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód

Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.

2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód

Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.

2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód

Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot

Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.