Hírek
2016. Július 13. 07:54, szerda |
Bulvár
Forrás: RLM
Öt megdöbbentő haláleset a sporttörténelemből
Sok futballszeretőnek bizonyára ma is az eszébe jut Fehér Miklós, aki 12 évvel ezelőtt tragikus körülmények között vesztette életét. Az egykori válogatott focista 24 évesen hirtelen szívhalál következtében hunyt el,
ám nem ő az egyetlen, akinek váratlan és sokkoló halála megrázta a sportvilágot. Íme öt megdöbbentő haláleset az elmúlt évtizedekből, köztük Mark Webster NFL játékosé, akit először diagnosztizáltak krónikus traumatikus enkefalopátiával, azaz CTE-vel, amire a Will Smith főszereplésével készült Sérülés című filmben is felhívják a figyelmet.
Fehér Miklós – labdarúgó
A Győri ETO növendéke, egykori magyar válogatott labdarúgó 19 évesen már a friss Eb-győztes Portugália futballpályáin csillogtatta tudását, és élete utolsó meccsét is a kies Luzitániában, egy Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón játszotta. Fehér utolsó perceiben mosolyogva nyugtázott egy sárgalapot, majd váratlanul a térdére támaszkodva összegörnyedt, és eszméletét vesztve magatehetetlenül hanyatt esett. Még a pályán megpróbálták újraéleszteni a játékost, de sem ott, sem később a kórházban nem tudták megmenteni az életét. Fehér Miklós 24 évesen, hirtelen szívmegállás következtében hunyt el, amelynek kiváltója hipertrófiás kardiomiopátia okozta szívritmuszavar volt.
Hank Gathers – kosárlabdázó
A Loyola Marymount játékosának diagnosztizált szívritmuszavara volt, mégsem szedte a gyógyszereit, sőt az előírt vizsgálatokat is kihagyta, mert a piruláktól gyengébbnek érezte magát a pályán. A felelőtlenségéért súlyos árat fizetett: 1990 márciusában, a Portland Pilots elleni meccs második negyedének 6. percében összeesett, és a kórházba vezető úton elhunyt. A fiatal tehetség mindössze 23 éves volt, amikor a tragédia történt, halálát – Fehér Miklóshoz hasonlóan – hirtelen szívleállás okozta.
Ray Chapman – baseball játékos
A Cleveland beállósa az észak-amerikai Major League Baseball (MLB) egyetlen olyan játékosa, aki egy ligás meccs közben szerzett sérülés miatt halt meg. Chapmen 1920. augusztus 17-én a Yankees elleni mérkőzésen lépett pályára, de miután Carl Mays dobása fejbe találta az akkor 29 éves játékost, a füle vérezni kezdett és lassan a földre rogyott. Bizonytalanul ugyan, de a saját lábán elhagyta a pályát. Beszélni akkor már nem tudott, és 12 órával később a kórházban vesztette életét. Halála után vezette be az MLB azt a szabályt, hogy a koszos labdát a bírónak le kell cserélnie a jól láthatóság kedvéért, 30 évvel később pedig – szintén rá hivatkozva - a védősisak viselését is kötelezővé tették.
Mark Webster – amerikaifutball-játékos
A Pittsburgh méltán ismert játékosa 50 éves korában hunyt el, és halála azért megdöbbentő, mert ő volt az első sportoló az amerikai Nemzeti Futball Liga (NFL) történetében, akit CTE-vel, azaz krónikus traumatikus enkefalopátiával diagnosztizáltak. Dr. Bennet Omalu neuropatológus ismerte fel elsőként az összefüggést az amerikai futball világában gyakori fejsérülések és a végzetes agykárosodás között, amikor megvizsgálta Weber és nyolc másik NFL-játékos agyszöveteit. Az orvos – akit Will Smith alakított a július 15-től DVD-n és Bu-rayen is elérhető, Sérülés című filmben – a világ egyik legbefolyásosabb szervezetével szállt szembe, amikor megpróbálta felhívni a figyelmet a közkedvelt sportban rejlő valós veszélyekre.
Bernardo Paret – bokszoló
Benny Paret volt az első kubai bokszoló, aki magáénak tudhatta a váltósúlyú bajnoki címet, de hét hónappal később épp ennek megvédésébe halt bele. Az Emile Griffith elleni összecsapás hatodik menetében csak a gong mentette meg Paret ellenfelét a kiütéstől, a huszadik körben viszont ő szorult a sarokba. Záporozni kezdtek a fejére az ütések és bár nyilvánvalóvá vált, hogy képtelen a védekezésre, a bíró csak huszonkilenc egymást követő találat után állította le a meccset, amikor már késő volt. Benny Paret kómába esett és 10 nappal később a kórházban hunyt el agyvérzés következtében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.