Hírek
2016. Szeptember 14. 09:51, szerda |
Sport
Forrás: mti
Paralimpia 2016 - Négy ezüst- és négy magyar bronzérem a félidőben
Nyolc éremnél - négy-négy ezüstnél, illetve bronznál - tart a magyar csapat a riói paralimpia félidejében.
"Úgy forog a magyar csapat gépezete, mint egy jól bejáratott Rubik-kocka - jelentette ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. - Pontosak, magabiztosak és sportszerűek a versenyzőink, ahogyan azt minden magyar el is várhatta tőlük. Nyolc kis színes négyzet már a helyére került, a paralimpia végére pedig mind a 43 sportoló betölti majd azt a helyet, ami ebben a nagyszerű csapatban rá vár" - idézte őt az MPB szerdai közleménye.
Az elnök a félidei értékelésében egyúttal azt kérte minden magyartól, hogy legyen büszke a parasportolókra, mert megérdemlik.
Az MPB tájékoztatása szerint a 162 ország közül jelenleg 78 szerzett érmet, s eddig a legeredményesebb Kína 147-tel. A kínaiak 327 sportolóval vesznek részt a riói játékokon, s a keddi versenynap végéig 63 arany-, 51 ezüst- és 33 bronzérmet nyertek. Őket a britek és az ukránok követik 75, illetve 72 dobogós helyezéssel.
A paralimpia vasárnap zárul, a magyar csapat kedden az esti órákban ér majd Budapestre.
Az eddigi magyar érmek:
EZÜST:
-----
Pap Bianka, úszás (100 m hát, S10)
Sors Tamás, úszás (200 m vegyes, S9)
Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (kard, A)
Csonka András, asztalitenisz (S8)
BRONZ:
------
Tunkel Nándor, erőemelés (49 kg)
Pap Bianka, úszás (200 m vegyes, S10)
Pálos Péter, asztalitenisz (S11)
Tóth Tamás, úszás (100 m gyors, S9)
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.